2014. karácsonyán

A lassan mindenhová elérő, mindent egyre jobban befolyásoló Európa gyökerű nyugati civilizáció kiválóan mutatja azt a belső meghasonlottságot, amely az ember kreativitása és sikereitől megrészegedő önérzete között mutatkozik. Ez a civilizáció bizonyos értelemben nagyon nagy fejlődést produkált, azonban ez a fejlődés pont az ember gőgje, beképzeltsége miatt nem egy kiegyensúlyozottságban, nem egy szellemi rend keretein belül zajlott és zajlik le, sokak vére tapadt és tapad hozzá ma is. Mondhatjuk, hogy nem mi vagyunk a főhunyók, és ebben bizonyára igazunk is van, azonban be kell látnunk, hogy mi magunk is itt nőttünk fel, létünk külső héjait ennek a közegnek köszönhetjük, és közben nagyon sok tekintetben mi is a haszonélvezőivé váltunk. Talán pont ezért olyan nehéz megszabadulnunk azoktól a gondolkodási sémáktól, amelyet a nyugati civilizáció is kitermelt magából az önigazolás céljával. Talán ezért olyan nehéz valóban elég tágas ölelésűvé válni, és felkarolni az embert hovatartozásától és minden egyéb külső jegyétől teljesen függetlenül. Mégis azt gondolom, hogy azoknak, akik már egy kicsit érzik a lét e nagyobb távlatokban feltáruló követelményeit, létszükséglet lesz elindulni és keresni a gyógyulás és a gyógyítás útjait. Nem azokra a folyamatokra gondolok, amelyek a lokális környezetünket igyekeznek élhetőbbé tenni, bár azoknak is megvan a jogosultságuk, viszont csak akkor, ha a létező legmélyebb összefüggések figyelembevételével, vagy legalább a figyelembevételre való erős és tudatos törekvés szándékával közelítenek. Ha nem így tesznek, minden jónak tűnő látszatuk ellenére is csak fokozzák a bajt. Azokra a folyamatokra gondolok leginkább, amelyek szembesítik az embert magával, a lénye legmélyén meghúzódó és onnan még mindig ki nem ölt, isteni eredetéből fakadó "hőjével", megszentelt teremtettségével. Egyedül az odatartó zarándoklat tudja lekoptatni rólunk a hasznavehetetlen göncöket, és azokat a páncélokat, amelyeket félelmünkben magunkra öltöttünk. Az anyagi valóságban való gyökerezés fontos, senkit se biztatnék arra, hogy próbálkozzék ilyen irányú kapcsolódásainak felszámolásával. Ám látni kell közben, hogy az anyag magában halott és minden más, a legszentebbnek kikiáltott dolgok is halottak lesznek, ha pusztán anyagivá válnak. Ha kezedbe veszel egy csésze teát, élvezd ki az utolsó cseppig a tea anyagi valóságát, de ne felejts el közben legmélyebb, legszellemibb valóddal is jelen lenni ott, ahol a tea anyagi valósága minden varázsával, illatával, gőzével együtt megjelenik. Ne bántsd, ne tagadd az anyagot, de létét egyesítsd a szellemi léttel, ahogy a megtestesülő Jézus is szellemivé tette saját testének templomát. És ugyanígy járj el mindennel, ami az életedben adódik, minden örömödet és minden fájdalmadat, helyzeteid minden esélyét és veszélyét, minden sikeredet és minden kudarcodat, minden erődet és minden sebezhetőségedet, minden kiszolgáltatottságodat és minden reményedet így fogadd el, és mindent egyesíts magadban azzá, aki vagy, azzá, aki az Egy Benned megnyilvánuló teljessége...