Részletek Hamvas Béla könyvéből
A közös üdvösség színvonalát emelni
A legnehezebb a világon nem tárgyi kultúrát alkotni, hanem a közös üdvösség színvonalát emelni. A tevékenyésgnek nem tárgyak alkotására, hanem a közös lét színvonalának emelésére kell irányulnia. Ha a tárgyak alkotására vonatkozik, akkor kultúra, ami e tevékenység eredménye, csak külső és tárgyi; abban az esetben a tevékenység csak munka; akkor a tevékeny személy csak az egyéni Én, s a cél az Én fenntartása, a vagyon és a hatalom. Ha a tevékenység a közös lét színvonalára irányul, akkor az eredmény egyetemes, akkor a tevékenység kultusz; a tevékeny személy az egyetemes ember; a cél a világ eredeti rendjének helyreállítása.
A férfi és a nő halhatatlanság vágya
Amit az ember ténylegesen él, nem az élet, hanem saját halhatatlanság-ideálja. Ha az ember azt hiszi - mint ahogy azt ma gondolják -, hogy csupán az életet éli, semmi többet, és nem is kíván mást élni, ez sem az az élet, ami a többi élőlényé. Az életet először ideállá kell tennie, és maga fölé kell építenie. Csak ilyen módon tudja élni, mint a tényleges elementáris valóság felsőbb fokozatát, valamit, ami ennél a valóságnál itt drágább és több és gazdagabb, főként élvezetesebb. Merő és puszta élet az ember számára valószínűleg egyáltalán nincs. Üdvnek, véglegesen méznek kell lennie ahhoz, hogy ezt az életet egyáltalán érdemes legyen élni, vagyis halhatatlannak kell lenni ahhoz, hogy az ember itt akár csak egyetlen pillanatot is eltöltsön, és véglegesnek és végtelennek kell lennie ahhoz, hogy egyáltalán belefogjon, Az ember nem az életet kívánja élni, hanem halhatatlanság eszményét, és ha csupán a merő életet kívánná élni, ezt is csak halhatatlansága tudatában tenné.
A férfi halhatatlanság ideáljáról nem kell sokat beszélni. Eleget beszélnek a piramisok és a metafizikák, a hadjáratok, és a szimfóniák. Mindig valami, ami az időtlenbe tör át, vagy legalábbis át akar törni. Ami az emberi lény életvonalát a végtelenbe meghosszabbítja, ami mint Egyetlen Én megmarad. A beavatások szerint az ember megszabadulását akkor éri el, ha két ellenállást tud legyőzni, a világ érzéki alakját fel tudja bontani és ki tudja üresíteni, és az időből ki tud lépni. Megszabadulni annyit jelent, hogy a testetöltést felszámolni, és a primordiális létezésbe visszatérni. Amit a férfi él, az ennek az eredeti megszabadulásnak az eltorzult analógiája. Ahelyett, hogy önmagát az időtlen létbe átemelné, művet alkot, és azt emeli át, de nem az időtlenségbe, csak a meghosszabbított időbe. Mert az időtlenségben csak lénynek van helye, műnek nincs. Ahelyett, hogy egzisztenciáját feloldaná, önmagának emlékművet emel. Az örököt a momentumban akarja elérni. Nem úgy, hogy minden nyomát eltörli és önmagát megmenti, hanem hogy önmagát a műbe építi, és itt eltüntethetetlen akar maradni.
A nő halhatatlanság ideálja ennek a hírvágynak és becsvágynak pontosan az ellenkezője. A férfival szemben a nő mindig természet, konkrét, közeli, mindig intim, mindig az időben marad és a földön. A nő hallhatatlansága a mulandóságában van. Megtörténik, ami lehetetlennek látszik, ami nonszensz és ami abszurd, halhatatlannak lenni nem a momentumban, hanem a virágzó növényben, ami már este nincs, a pillanat visszavonhatatlan eltűnésében, az egyetlen felvillanásban, abban, ami elmerülés és elmúlás. Ezért női minden, ami ének és tánc, gyümölcs és virág, étel és ruha, évszak és hangulat, érzelem és gondolat, társadalom és test. Mindaz, ami eltűnik, éspedig nyomtalanul. Az örök és az elmúlhatatlan éppen ebben az illanó mulandóságban van; abban, hogy megfoghatatlan és mindig konkrét és közeli, és egyszer van és soha többé, és itt van, és sehol másutt nincs, és nem is lehet, és megismételhetetlen és egyszerű, mint a levegőben elolvadó hópehely...
A férfi halhatatlanság-ideálja az emlékezetben, a nőé a felejtésben van. A kettő teljesen egyenértékű.
A férfi halhatatlanság-eszményének alapja a történet, a nőé a mítosz.
Az ember nemében az egyetemes és az abszolút életet éli...
A valódi nő jelenlétében a legtávolabbi dolgok is egyszerre közelivé válnak. A valódi férfi jelenlétében a legkevésbé érthető dolgok is világossá és érthetővé válnak.
