A jóval győzzétek le a rosszat

Annyira tudja valaki elfogadni maga körül a rosszat, amennyire hisz abban, hogy az élet végső kimenetelét tekintve jó. Aki nem bízik az élet kerek, egész, értelmes voltában, az a rosszal szembeni tehetetlenségének megtapasztalásából lesújtó következtetésekre jut. Elszomorodik, szomorúsága pedig megakadályozza őt abban, hogy árnyaltan, a valódi súlyok keresésének vágyától érzékenyítve szemlélje a maga körül elterülő világot. Aki viszont mer hinni abban, hogy most éppen a végső jó kibontakozása zajlik, az a rossz láttán nem szomorodik el a szükségesnél jobban. Rég számot vetett azzal, hogy a rossz jelenléte az ember fejlődésének mostani szintjén elkerülhetetlen, tudja, hogy az egy kollektív "nem-készség" következménye, és abban a "nem-készségben" saját hiányjeleivel ő is részt vállal. Számára a rossz (saját rosszaságát is odaértve), nem csak egy lesújtó körülmény, hanem egyben lehetőség is a jobbá válásra. A sötét tér nem elrémíti, hanem arra indítja őt, hogy jósággal mindjobban bevilágítsa. Mert tudja, hogy ez az egyetlen hatékony eszköz a Lét kezében a nem-léttel szemben.