A mindig változó igazság

Sokszor gondolunk úgy az igazságra, mintha az a minket körülvevő világ egy időtől és tértől független jellemzője lenne. Megtehetnénk, hogy az igazság szót annyira szűken értelmezzük, hogy az valóban csak ilyen tartalmakra utaljon, de nem tudom, hogy ha ezt tennénk, mennyire legitimen módon járnánk el. Khalil Gibran mondja, hogy az igazság nyíló lótuszvirág, és nem biztos, hogy csak az emberi felfogás fejlődésére gondol e kép dinamikáját segítségül híva. Hiszen az ember részt vesz a teremtésben. Amit létrehoz, az lesz, amit nem hoz létre, az nem lesz. Nincs minden, illetve a rajtunk kívül álló dolgok kivételével, tulajdonképpen csak az van, amit megteremtünk, vagyis nem elhanyagolható jelentőségű legalábbis részigazságok felett mi magunk rendelkezünk. Ebből az aspektusból szemlélve az igazság se nem statikus, se nem rajtunk kívülálló jelenség, mi magunk is, minden lehetőségünkkel és esetlegességünkkel együtt az igazság alakítói vagyunk, illetve az igazság a mi kibontakozásunkon keresztül teljesedik ki, válik nyilvánvalóvá. Természetesen ez az igazság fogalom is tartalmaz nem egy időben vagy térben változatlan elemet, ám az egész együtt, az összetevők kapcsolatai, arányai, súlyai állandó fejlődésen mennek keresztül. Innentől kezdve már nem egy kimerevített képet, hanem egy "élő", változó, mindig újraformálódó, újraépülő összetettséget keresünk. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, világossá válhat, hogy sokszor olyasmit próbáltunk felkutatni, aminek a létezése tulajdonképpen elvi képtelenség. Szerettük volna egyszer s mindenkorra bevégezni adott pontokon jelentkező hezitálásainkat, és akkor is, amikor annak lehetőségére vonatkozó reményünk nem volt több hiú ábrándnál. A körülöttünk lévő világ alakulása sokkal nagyobb igazság, mint bizonyos számú kimerevített fénykép róla, mint ahogy sokkal nagyobb igazság az a fejlődésünk is, amelyre a nyitva hagyott kérdések sora ösztönöz minket, mint az a zártság, amely - bizonyára önkényes, és leszűkítő értelmű - megválaszolásuk után állna elő.