Orbán vagy más?

Egyik (egyébként nagyon kedves) barátommal hosszan tartó levelezésben állok, ugyanazt a témát kerülgetjük évek óta. Ő úgy gondolja, hogy Magyarországon ma egyetlen alapvető probléma van, akit úgy hívnak, hogy Orbán Viktor, és az első és legfontosabb feladat az ő elkergetése. (Tudható, hogy ezzel az irányultságával nincs egyedül, viszont többségben sincs, mint ahogy az nagyon jól látszik pl. a legutóbbi országgyűlési képviselő választási eredményeken.) Levelezésünk újabb fordulója során írtam neki az alábbi sorokat:

Na, akkor ugyanott rekedtünk meg, ahol eddig már annyiszor :-)! Nem lehet mindent jelenséget azzal magyarázni, hogy Orbán-Orbán-Orbán, aki tornyot hord az orrán. Mert ott van mellette minimum ezer év történelme, földrajza, szociológiája, pszichológiája, szellemi, tudati és mentális öröksége, és akkor csak a legfontosabbakat említettem, illetve nem beszéltem például Európa más népeiről vagy az elmúlt pár száz év tekintetében az egész világról. Kétség kívül végletesen a legegyszerűbb és a legplasztikusabb interpretáció az, hogy baj van, és arról ez az egy ember, meg a "baráti köre" tehet. Annyira plasztikus, hogy a valósággal már jóformán semmi kapcsolata sincs. Annak, hogy most Orbán Viktor olyan vitézül uralkodhat a nagy magyar pusztában, egyik nagyon fontos összetevője pont az, hogy az ellenzéke megakad ennél a nagyon plasztikus, de teljesen értelmetlen és használhatatlan felfogásnál.

Azt gondolom, hogy egészen más úton kell elindulni. Először is félre kell tenni a ballasztként magunkon cipelt gondolkodási mintáinkat, vissza kell térni a nagy szellemi hagyományok valódi üzeneteihez, le kell porolni róluk a több ezer éves koszrétegeket, szembe kell nézni azzal, hogy mi magunk is mennyire eltávolodtunk pl. az evangéliumtól, és utána ezeknek a belső tartalmaknak a fényében kell meggondolnunk és mérlegelnünk mindent, ami körülöttünk, és nem csak a Kárpát medencében, hanem az egész világon zajlik. Ha ez megvan, akkor lehet ráközelíteni a szűkebb tartományokra, de csak úgy, hogy a teljes perspektívát is mindvégig szem előtt tartjuk. Ez kétségkívül nehezebb munka, több időt, több reflexiót és több és főleg mélyebb személyes átalakulást követel mindannyiunktól, viszont a mostani nyomulásunkkal ellentétben ettől legalább történne valami.

Akkora válság van körülöttünk, hogy lassan teljesen fejre állunk. Azokra a helyzeteknek a megoldására, amelyek most alakulnak ki, nem lesznek elegendőek a hagyományos eszközök. Nem lesznek elegendőek a régi fogalmi struktúráink, nem lesz elég az, hogy demokrata, meg liberális, meg konzervatív, nem lesz elegendő az, hogy baloldali vagy jobboldali, jogállam, meg terror állam, nem lesz elegendő az, hogy a rosszakat lelőjük vagy legalábbis elzárjuk, a jókat pedig ünnepeljük, és még sorolhatnám. Nem lesz elegendő, mert ezekkel mind csak izolált jelenségeket tudunk leírni és kezelni, és a nagy pofon pont az, hogy a jelenségek itt a földön egyre kevésbé tekinthetők izoláltnak. (Praktikusan sok minden modellezhető magában, sőt sokszor tényleg rá vagyunk kényszerítve, hogy úgy tekintsünk egy bizonyos dologra, mert pl. az egész világmindenséget nem tudom lepörgetni magamban mielőtt kifizetem a reggeli kiflit a boltosnak, de a tetteim valódi értéke azért mégis csak azon fog eldőlni, hogy mennyire széles távlatokban tudom azokat elhelyezni. Az, amit csinálok, mennyire lesz része a mindenben felismerhető, és mindent átható élet fejlődési folyamatnak, illetve mennyire lesz alárendelve annak. Adott esetben a reggeli kifli megvásárlása is.) Teljesen máshogyan, más szemüveggel kell a világra néznünk, és a túlélésünk pont azon fog múlni, hogy erre képesek leszünk-e vagy sem. Teljesen új fogalmi konstrukciókat kell felépítenünk magunkban, teljesen új, soha nem volt szemléleteket kell szereznünk, ez a válság üzenete, ezt üzeni nekünk a Mindenség azzal a kravával, amelyiket magunk körül létrehoztunk, és a civilizáció szóval illettünk. Persze ez nyilván igazságtalan így, hiszen a civilizáció azért nem csak rossz, én is úgy vélem, hogy temérdek jó dolog is fakadt belőle. Azt meg különösen is gondolom, hogy a civilizáció az ember fejlődésének egy nagyon fontos állomása. Tehát nem arról van szó, hogy vissza a fára, hanem arról, hogy kövessük azt a tanulság ívet, amelyet a emberiség egész történelme leír, illetve kicsiben éljük át az egészet saját életünk keretein belül.