A vihar fog kisodorni minket

"Még sok mondanivalóm lenne, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra." (Jn 16,12-13)

Azt gondolom, hogy Jézus nem egy n+1-dik vallást akart létrehozni a már meglévő n darab mellé. Minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy tanításából végül vallás lesz, de akkor sem hiszem, hogy végső célja a vallásalapítás lett volna. Nem lehet nem észrevenni azt az őrületes kontrasztot, amely az evangélium vitalitása és a vallások merevsége között húzódik. Jézus nem akart távlatokat lezárni, becsomagolni embereket egy speciális dobozba, beskatulyázni őket valamilyen szellemi vagy lelkiségi rendszerbe, korunk keresztény vallásainak sokfélesége, a strukturális válságok és az egyesítő törekvések kudarcai például kiválóan mutatják, hogy az emberrel ezt tulajdonképpen nem is lehet megtenni. Pont ellenkezőleg, tágas tereket, határtalan távlatokat akart nyitni, el akarta indítani az embert azon a zarándokúton, amely egyedül képes megnyitni szívét a személyességében végtelen lét tanulására és mind teljesebb befogadására.

Sokan azt feltételezik, hogy a rendszer, a hierarchia, a tanító hivatal feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az evangélium üzenete fennmaradjon, és eljusson másokhoz. Nincs semmi rossz ebben a megközelítésben, annyiban legalábbis megfelel a valóságnak, hogy gondolkodásunk adott szintjén tényleg szükségünk van az ideologikus gátak és az intézmény nyújtotta biztonságra, de nem szabad elfelejtenünk, hogy teremtettségünk nem gondolkodásunk egy adott szintjére szól, hanem arra, hogy továbblépjünk, és olyan helyekre jussunk el, ahol eddig még senki se járt, hisz pont a felfedezés, az új megtapasztalásának öröme minden emberi élet legfőbb tartalma. El fog jönni az az idő, amikor közelítéseinket mélyen és alapjaiban kell mérlegre tenni, és ha eddigi növekedésünknek feltétele is volt a fészekmelegség biztonsága, el fog jönni az az idő, amikor ki kell repülnünk onnan. Ha nem tesszük meg, a vihar fog kisodorni minket.

A hogyanok, a mikéntek nehezek, rengeteg kérdést vetnek fel, és főleg rengeteg emberi érést, elmélyülést, szembesülést és összetörést kívánnak tőlünk. Jézus tudta, hogy tanítását, élete üzenetét évezredeken keresztül egy teljesen hamis arányrendszerre épülő hatalmi szervezet fogja kisajátítani, és mégsem félt meghalni érte. Azok az emberek, akik annak a hatalmi szervezetnek a "védelme" alatt élték életük jó részét, igen sok terhet vettek magukra, és a terhek alól való felszabadulás sok emberöltőt vehet igénybe. Nem hiszem, hogy gyors változásokat kéne várnunk, de azt igen, hogy felelősségünk saját hamisságaink tisztázása, és felelősségünk az, hogy legalább ne fokozzuk az eltévelyedést mindazzal, amit teszünk. A XXI. század elején egyre világosabb, hogy jókora válságok közelednek. Gazdasági, társadalmi, ökológiai, de főleg nagy, az egész emberiséget átfogó tudati válságok felépülése zajlik a szemünk előtt. Ezek a válságok nem maguktól lettek, mi hoztuk létre azokat lezáró, lehatároló, az utat, a teljességet elutasító szemléletünkkel. Emberségünk, halandóságunk, kiszolgáltatottságunk elől való meneküléseink teljesen "normális" következményeiként álltak elő, hisz oly hosszú időn át gyakoroltuk a félelmet és ez elzárkózást az együttérzéssel a mások felé való - kockázatot is bőven tartalmazó - megnyílással szemben. Ha nem figyelünk oda, ezek a válságok mélyülni fognak, és addig fognak mélyülni, amíg meg nem értjük és fel nem tárjuk gyökereiket magunkban. Ne féljünk tehát, és ne sajnáljuk az időt és a fáradtságot személyiségünk, lényünk kibontakoztatására. Ne meneküljünk el e feladat elől korlátozott igazságtartalmak kényelmes szigeteire, vessük könnybe lábadó tekintetünket a föld egészére, mindenkire, aki rajta él, engedjük meg, hogy a szánalom és a részvét felébredjen a szívünkben, és engedjük, hogy megérintettségeink dolgozzanak bennünk, végül pedig változásokra, átalakulásokra, tettekre indítsanak minket. Kövessük azokat a nagyon sokakat, akik valamilyen formában ugyanezt tették előttünk járva.

Az egység útja

A tanítás teljes, ám az embernek a teljesség túl nagy, túl félelmetes távlat, és ezért inkább a teljesség egyik vagy másik vetületét tekinti, pedig az élet segítene neki belenőni a sokkal többe is. Elmegyünk egymás mellett, a találkozás esélyétől is megfosztva magunkat annak ellenére, hogy életünkkel az összeérésre kaptunk meghívást. Az egység útja a síkokról való elrugaszkodás, a mérhetőséget, a vonatkoztathatóságot vagyis a biztonságot jelentő koordináta rendszerek elengedése, a bizonytalan, nehezen megtalálható, keskeny ösvény járása. Mindenki a magáén haladjon, ám legyenek ezek az ösvények valóban sokdimenziósak, mindenfelé tartóak, szőjjék át, járják be a lét minden irányát, és közben gabalyodjanak egymásba egy mindvégig titoknak megmaradó, leképezhetetlen Értelem lüktető, megmutatkozni, kiteljesedni vágyó szándékai szerint.

Nehéz

Menni nehéz, de maradni gazság
Vigyázz, mert takaróvá válhat a féligazság!

Nem látni könnyű, de látni súlyos magány,
Jönnek-mennek napok, s nem tudja senki, hány...

Megéri?

A páncél ugyan sok sérüléstől véd, de nagyon nehéz benne mozogni. Megölelni valakit meg egyenesen képtelenség.

Inkább igaz

Inkább igaz legyen, mint könnyű.

Majd ha olvad

Annak a hazugságnak, hogy a megoldásnak kívülről kell érkeznie millió arca van. Várunk segítséget a sámántól vagy a cár atyuskától kezdve a főnökünkön, az állam bácsin és az egyházunk papjain keresztül az Európai Únióig szinte mindenhonnan, és mindenkit utolsó gazembernek mondunk, ha a tőle elvárt segítség mégsem érkezik meg, kukkoljuk a gazdaság élénkülését, a terrorizmus visszaszorulását, a környezet pusztulásának megállítását, és a körmünket rágjuk, amikor ezekből nem látunk semmit sem magvalósulni, és mindeközben eszünkbe sem jut, hogy hányan várnak arra a segítségre, amelyet mi tudnánk adni nekik. Nem mondom, hogy a körülmények a legkedvezőbbek, de hát ki mondta egy szóval is, hogy azok lesznek. Ki mondta, hogy egy kész és jól berendezett állapotot fogunk kézhez kapnunk, amelyben már egyéb dolgunk se lesz, mint kényelmesen kinyújtózkodni, meg élvezkedni erőfeszítés nélkül? Mondta valaha is ezt bárki? Egyelőre még a földön élünk, és mennyország majd akkor lesz belőle, ha mi megteremtjük. Majd ha jön a kikelet, és kiolvadnak a jéggé fagyott szívek, mert mi a sajátunk melegségével kiolvasztjuk. Akkor majd lesz mennyország. Addig nem. Ennyire egyszerű és kár bonyolítani!

A kudarc kezdete

A kudarc akkor kezdődik, amikor az ember túl kis célt tűz ki maga elé.

Failure starts when you set up a too small goal for yourself

Kis és nagy célok

Ott, ahol nagy célok megvalósításáért kéne kűzdeni, a kis célok kitűzése szimpla önbecsapás, és egyáltalán nem kell meglepődni akkor, amikor az utóbbiak elérésére tett erőfeszítések teljesen meddőnek bizonyulnak.

Rövid könyvajánló

Olvasd el a Háború és békét! Van benne egy magható jelenet.

Erőfeszítést tenni valakiért

Ha egy ember erőfeszítést tesz egy másik emberért, és közben vele magával nem történik semmi, akkor ott valami nincs rendben. Vagy az "erőfeszítést tesz" sántít, vagy a "másik emberért" nem stimmel.

Sok út van

Sok út van, és a sok úton addig kell járni,
Amíg az összes könny fel nem szárad,
Amíg nem lesz körülöttünk egy kis illat,
Amíg nem tud mindenki mosolyogni párat...

Nagy tanítók nyomán

Ahogy az évek párolognak,
S a tér is közben szertefoszlik,
Az ember mind inkább elfelejti,
hogy magának kegyelmet kérjen

Eltökéltség, erőfeszítés, sok idő...
Lehet, hogy mindez nem elégséges,
De nagy valószínűséggel szükséges
Ahhoz, hogy itt a földön
Bármi is beérjen

Nem akarok

Nem akarok válogatni:
Ezek rosszak, jók azok,
Nem akarok rámutatni
Senkire, hogy ő az ok

Nem akarok zászlót tűzni
Eszmék, tanok várfokára,
Mert baj nem itt van vagy ott van,
Mindenütt van, s ez az ára

Nem akarok úgy elmenni,
Hogy közben bárkit itt hagyok,
Tudom, hogy mindenki tette,
S közülünk én is egy vagyok

Nem akarom... A szó kemény,
S arra, ki ítél másokat,
A kemény szó majd visszaszáll,
Hisz ő is vétkezik sokat

Tudd, hogy sebzett vagy, hiányos,
S múló, zárt idő a részed,
S ha e múló, zárt időben
Átok szóval elintézed
Azt, ki pont ugyanazt bírja,
S ugyanazt a könnyet sírja,
S ugyanúgy hal majd meg, mint te,
Akkor nincsen semmi szinte,
Mi vigaszt, esélyt hozna, sőt
Megmenthetne téged s őt.

Hasztalan mutatvány

Egy síkon mozogni könnyű, ám hasztalan mutatvány,
És egyszer majd valami úgyis robbanni fog,
Hisz az élet nem hagyja, hogy kilapítsák erőszakkal,
Nem hagyja, hogy képet fessenek róla,
És a végén az egészet leöntsék lakkal

Nem szeret az, aki még nem tud mit kezdeni mással,
Nőni, tágulni kell minden létező irányba,
Tereket bejárni, s aztán sírva a terek közé zuhanni...
Van benne rengeteg kín, rengetg fájdalom, igen,
De öröm és megvalósulás is
Pontosan ugyanannyi

Válságok

A válságok, még az igen mély válságok is elkerülhetetlenek, az út részei, végig kell menni rajtuk. Aki úgy érzi, hogy a válságok őt elkerülik, az valamiről megfelejtkezett, és könnyen lehet, hogy egy nap a sok addig elkerült válság egyszerre tör majd rá.

A válságok rosszak, fájdalmasak, és nem tudja az ember, hogy mi jön utána. Ha nem így lenne, nem is lenne válság.

A válságban látszólag nem lehet mást tenni, mint várni a kibontakozást, mégis aki a válságban csak vár, az a legnagyobb mulasztást követi el.  Egyedül a tehetetlenség elfogadása és a megoldás akarása közti feszültség teljes átélése, az abban való szakadatlan horzsolódás, izzás tisztítja ki a salakot és hozza el azt a változást, amelyikért a válság lett.

A válság során, ha törekvéseink iránya elsősorban nem a menekülés, hanem egy talpig nehéz személyes megérintettség hordozása, mély és soha nem hitt átalakulások mennek végbe bennünk.

A válságba mindenképpen belehalunk, de utána új életre születünk

Talán...

Katarzis

Katarzis nélkül nem éri meg,
Játszd Te is, hisz nincs más, miből lehetne részesülni,
Nincs élet ott, ahol a fájdalmat lehazudják, a szándékot eltérítik,
És az erőket nem hagyják egymásnak feszülni

Légy önmagad

Légy önmagad, de ne csak az,
Akit mostani állapotod, kibontakozásod jelen foka képez,
Hanem az is, akit még csak lehetőségként hordozol magadban,
Aki még növekedésre, kiteljesedésre vár Benned.

Még pontosabban fogalmazva úgy mondanám hogy az a változás legyél,
Amellyel mai énedből fokozatosan holnapi éneddé alakulsz,
Hiszen pont ez a változás, pont ez az átalakulás
Az egymást követő fokozatok közti út
Jelenti azt, aki Te leginkább vagy.

A kérdés

A kérdés nem az, hogy az ember mit szerez meg magának, de még csak az sem igazán, hogy mit teremt meg másnak. A kérdés az, hogy milyen nyomot hagy azoknak a lelkén, akikkel élete során kapcsolatba kerül.

A fájdalom

Az idő múlásával a fájdalom nem lesz kisebb, sőt inkább növekedni fog, de egy kicsit érthetőbbé válhat talán.

Az nem szeretet

Az nem szeretet, hogy az ember szeretetből tovább építi azt a hazugságot, amelyet magában és maga körül lát. Hogy akkor mit lehet csinálni? Bármit, amitől egy kicsit oszlik a köd...

A félelem és a fájdalom legyőzése

A félelmet és a fájdalmat is csak egyféleképpen lehet legyőzni. Úgy, hogy elviseled.

A hiábavalóság kockázata

Minél igazabb valami, annál nagyobb benne a hiábavalóság kockázata. Azt hiszem, hogy ez is egy a létezés azon drámai ellentmondásai közül, amelyekkel nem igazán lehet kezdeni semmit.

A király

A király, mint olyan, nem csupán egy meghaladott igazgatási forma első embere, hanem egy férfi őskép (archetípus) is. Aki nem hiszi, járjon utána, üssön fel egy mesekönyvet, olvasson el pár népmesét, és ha van egy kis érzékenysége, rögtön észre fogja venni, hogy a király karaktere milyen mély üzenetet rejt. A jóságos király puszta létével megadja népének az együvé tartozás biztos tudatát, ő a népet körülvevő jó és élhető szellemi erőtér fenntartója. Keveset beszél, de ha megszólal mégis, szava sokak lelkében visszhangra talál. Példát mutat, összefog, rendet tart, térben és időben gondozza az ország, a közösség kontinuitását, de leginkább jelen van, jó körülötte élni, nyugalom, szeretet árad belőle mindenkire. Na, ő az, akit a felvilágosodás és a haladás jegyében szépen kiszortíroztunk! Ő az, akire azt mondtuk, hogy többé nekünk már nem kell, mert a rendet teremtő, mindent összetartó és mindenkit szolgáló erős férfi hatalmánál fontosabb az egyenlőség, a szabadság, vagy inkább az, hogy mindenki bármit csinálhasson, illetve azt, amihez éppen kedvet érez. (Talán kár beszélni arról, hogy a trón nem bútor, mint ahogy a jogar sem használati tárgy, és a korona sem a ruházat kiegészítője. Ezek csupán szimbólumok, amelyek bemutatnak egy szellemi összefüggést, jeleznek, érzékeltetnek valamit a belső jellemzőből a tartalom és a forma összhangja által.) Úgy tűnik, mi már annyira fejlettnek érezzük magunkat, hogy az ősi szellemi hagyományokból feltörő alapüzenetek koncentrált megszemélyesítőinek szerepére, köszönjük szépen, de nem tartunk igényt.

Tényleg nem? Jó, tudom, voltak rossz királyok is. Főleg akkor, amikor a nép lelkében, vagy kollektív tudatában már megjelent a lázadás gonosz szelleme, és elkezdték királyaikat nem segíteni, hanem irigyül támadni. Az őskép és az intézmény közötti összhangon egy idő után súlyos repedések keletkeztek. De el kell dobnunk az előbbit is azért, mert az utóbbit emberi hatások érték? Nem gondolhatunk arra, hogy megértsünk, feltárjunk valamit a király szerep belső magjából, és amit találtunk, azt elhelyezzük szellemi útkereséseink távlataiba?

Korunk politikai vezetői mind torz király kivetítésekből táplálkoznak, népszerűségüket, a rájuk leadott szavazatokat, és a körülöttük kialakuló rajongást (majd a kegyvesztettségüket követő látványos zuhanást) az ősi királyképre visszaemlékező, és azután vágyódó embereknek köszönhetik. Egyik felünkkel úgy csinálunk, mintha nem akarnánk királyokat magunk körül, miközben másik felünk teremti őket folyamatosan mégis. Meg akarunk szabadulni tőlük, de valahogy mégsem megy... De hát hogyan is menne, hiszen olyan mélyen hordjuk magunkban ezt az Isten adta vágyat! Hogy legyen valaki, aki pont azt adja, mint amit a valódi királyok adtak, azt a védelmet, az erőnek azt a közelségét építi felénk, amelyikben lehet fejlődni, nőni, beérni, és egyeseknek esetleg még királlyá válni is! Annyira hozzánk tartozik ez a kívánságunk, hogy lehetetlen eltemetni, ugyanúgy, ahogy a többi mélyen bennünk gyökerező, ránk ősidők óta jellemző többi tendenciát, a bensőnkből feltörő egyéb esszenciális irányultságainkat sem lehet.

Bizonyos értelemben talán kényelmesebb, de szegényebb életet él az, aki nem engedi ezeket az elementáris belső szellemi indíttatásokat kibontakozni magában, aki az emberi lét legfontosabb, leglényegesebb felhajtóerőinek ellenszegül, illetve azok energiáit szanaszéjjel vezeti csak azért, hogy megkímélje magát az átalakulástól. Kedves Férfitársaim! Mint ahogy az aranykorban, most is meghívásotok van, hogy önmagatokat mind jobban megértve, vágyaitokat mind nemesebbé téve, tetteitekkel mind jobban szolgálva királyokká váljatok végül, vagy legalább növekedjetek felé. Létezik az a hierarchizált közeg, amelyben feladatotok tájékozódni, és a jó irányban egyre tovább jutni. Gyönyörű az egyenlőség eszméje, de ha valaki azt érti alatta, hogy már irányok sincsenek, akkor azt mondom, hogy az egyenlőség a végső nihil, a teljes megsemmisülés melegágya. Nem veszi észre senki, hogy mi lett ebből a nagy egyenlőségesdiből? Egy tagolatlan, irányultság és törekvés nélküli amorf, bármerre gyúrható tömegtársadalom. Kedves Férfitársaim! Meghívástok van arra, hogy ahová beléptek őt megszülessen a biztonság és a nyugalom érzése, és növekedjék a rend körülöttetek, tőletek mindenkiben. Meghívásotok van erre a hatalomra, ne féljetek tőle, a tiétek, bennetek van, neveljétek magatokban, hozzátok fel, és adjátok tovább akinek csak tudjátok!

A Lét egysége

A Lét egysége nekünk még túl nagy, túl erős fény lenne,
Ezért - kíméletből - hozzánk mint polaritások sokasága érkezik,
És a polaritások elszenvedtetésén keresztül vezet minket magához
Szépen, gyönyörűen következik...

Férfi és nő

A férfi összefüggéseket talál az örök időben
A nő hangulattá változtatja a múló percet

A szerelmes férfi és a szerelmes nő párbeszéde

- Keresem a lét falán a rést, remélve, küzdve élek, s amíg én úton vagyok, Te is haladsz.
- Átformálva, könnyebbé, szebbé, mulandobbá téve visszasugárzom Rád, amit Te adsz.

A férfi és a nő

A férfi a feladat vállalásától válik férfivá,
A nő a belső hangoltságtól válik nővé

A férfi azt akarja, hogy a világ jobb legyen tőle,
A nő azt szeretné, ha a világ szebb lenne általa,
Ám mindkettőjük törekvése terméketlen marad,
Amíg nem kerülnek kapcsolatba egymással,
Kapcsolatba pedik úgy kerülhetnek,
Ha valamilyen fokon részesülnek
Egymás legmélyebb vágyaiból

Először mindkettő legyen azonos magával,
Értsék meg, hogy kik is ők valójában,
Jellemezzék magukat,
Ám utána vegyék észre zártságukat,
Önmagukban való elégtelenségük váljék világossá számukra,
Ismerjék fel, hogy kibontakozásuk távlatai sérülnek,
Ha mindvégig magukban maradnak,
És e kölcsönös felismerés kohéziós terében
Forduljanak egymás felé nagy szeretettel

Nincs könnyű szerelem,
Nincs erőfeszítés nélküli egyesülés,
Férfi és nő között állandó feszültség lobog,
De ez a feszültség az egész világnak
(benne nekik maguknak is) létfontosságú
Mert az élet vívőáramait pont ez a feszültség hozza létre

A kohéziós erőtérben
A feszültségek nem szakítanak,
Nem fokozódnak elviselhetetlenné,
A különbözőségek ott már nem ütközőzónák,
Hanem törekvések dinamikát, impulzust adó energiaforrásai
Ott felszakadnak, és munkára jelentkeznek a letapadt erők,
Mert van mire ébredniük, dolguk lesz,
Arányok, folyton változó,
Folyton eltolódó egyensúlyok keresése,
Mely egyszerre férfiasan követelő, és nőiesen finom küldetés

Akik ettől nem rettennek meg,
Angyali, sőt azokat is meghaladó titkok hordozóivá válnak...

Nincs óra

Nincs óra, amelynek ne kéne elmúlnia,
Nincs tér, amelynek ne kéne tágulnia,
Nincs öröm, amelynek ne kéne még nagyobb örömmé átalakulnia,
Nincs fájdalom, amelynek ne kéne még nagyobb fájdalommá változnia,
Nincs tűz, amelynek ne kéne egyre tisztábban égnie,
Nincs szerelem, amelynek ne kéne állandóan mélyülnie,
Nincs élet, amelynek ne kéne egyfolytában beteljesülnie,
Nincs vándor, akinek az úton ne kéne továbbmennie...

Járhatsz bárhol, én nem mondhatom neked, hogy magaddal megelégedj,
Akárhány határon mentél is át, biztos van előtted legalább még egy

Azért vagyok

Azért vagyok, hogy legyen minden,
Amit a Lét csak rajtam tud megtanitani,
És azért is, hogy fájjak...
Mindazért, amit a fájdalom
Csak belőlem tud kiszakítani

Érzéstelenítés

Néha szükségem van egy kis fájdalomra, hogy ne érezzem azt a másikat, azt a sokkal nagyobbat és mélyebbet...

A férfi feladata

A férfi életfeladata elsősorban nem az, hogy saját kis különbejáratú óvóhelyét berendezze, szépen kipárnázza és oda elbújjon. Sokkal inkább dolga a világméretű hazugságokból való kibogozódás néhány lehetőségének felkutatása, vagy (ha az nem is nagyon sikerül), legalább e lehetőségek felé vezető úton az első pár lépés megtétele.

Törvényszerűségek

Bizonyára vannak gazdasági törvényszerűségek, illetve nem is szabad eltekintenünk létezésüktől, ám legalább ugyanakkkora hiba lenne teljesen megváltoztathatatlannak hinnünk azokat. Ez a szélsőséges gondolkodás még a természeti törvényekkel kapcsolatban sem állná meg a helyét egészen.

Elképesztő ellenpont

Katolikus szóhasználattal élve azt mondhatnám, hogy a bűn és a megváltás mélységeire egyszerre kell rádöbbenni, mert mindkettő olyan félelmetes, hogy nincs ember, aki ne rettenne halálra akármelyiktől, ha a kettő közül csak az egyikre tekint. Szívem szerint mégis inkább úgy fogalmaznék, hogy az emberi sebezhetőségből, esendőségből, tehetetlenségből fakadó szomorúság gyönyörű, sőt elképesztő ellenpontját nyeri el azáltal, hogy az üdvösség csodálatosan és felfoghatatlanul "hatékonyan" használja mindezeket a magukban lehangolónak tűnő emberi motívumokat saját kibontakozásának folyamatában.

Felébreszthetők

Nem a nőkkel van a baj, hanem a férfiakkal, akik már nem hisznek abban, hogy a toronyszobák elvarázsolt, alvó, de ártatlan, gyermekien tiszta királylányokat rejtenek, vagy ha ez meg is fordul a fejükben, arra már végképp nem gondolnak, hogy a toronyszobák ártatlan, gyermekien tiszta királylányai felébreszthetők lennének. Persze, az elképzelhetetlen idők óta burjánzó, messziről talán tetszetős, de közelről nézve kétségbeejtően sűrű rózsabozóton történő áthatolás az ébredés és az ébresztés előfeltétele :-)!

Pünkösdi kérdés

A láng számára, amelynek lételeme a tűz, ha nem akar égni, az a véget jelenti?
És az ember számára mit jelent az, ha nem akar szeretni?

Te vagy a föld sója

Figyelmes, éber készséggel fogadd el, hogy Te vagy a létezés íze,
Minden teremtő szándék Érted van, Rád összpontosul

Megmarad az, aki a magaslatokat mindvégig ostromolja,
A többi hamisan vetül, hazugság síkokra hull...

Pontot csak ritkán

A mondat végére kérdőjelet tegyél vagy három pontot,
De egyet csak nagyon ritkán,
Lehet, hogy Neked is sokat hazudtak,
Merengj el létezésed millió szövevényes titkán...

A hazugság ára

A hazugság ára általában az a fájdalom, amely elől el akarsz rejtőzni vele.

Ismeretlen forrás alapján

Mintha égne

Úgy tedd, mintha Benned égne,
De ha nem ég, akkor még ne,
Akkor várd fellobbanását,
Vágyaidnak tágulását

Úgy mondd, mintha igaz volna,
Mintha minden arról szólna,
Mintha hullna Rád a manna,
És a kő Benned zuhanna

Ne kerítsd körül a kerted,
S tűrd, ha a lét énekeltet,
S tűrd, ha beléd oltja hőjét,
S adja hozzá legszebb nőjét

Ellentétével teljes

Nem tudnánk, hogy mi a nyár, ha nem létezne tél,
Bánat, szomorúság híján még az öröm is elvetél,
Nem valódi az alázat, amelyik soha sem lázad,
Tartalommal töltsd meg üres forma-vázad

Semmi sem valódi, ami csak az,
És nem hordja magában ellentétét,
Minden csak ellentétével együtt teljes,
Hiszen pont ellentétének köszönheti létét

Meggondolásra javaslom 2.

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember felemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonal nem szakad el egyhamar.

Prédikátor 4,9-12

(A hármas fonal egymás gyengeségének érzékenységének és veszélyeztetettségének kölcsönös vállalását jelenti. Mindazokat a hiányokat elfogadom társamben, amelyek emberi természetének legmélyén jellemzik őt, és amelyek figyelmét újra és újra ráirányítják saját belső dimenzióira, hisz mint ember pont hiányait megküzdve, befejezetlenségével, nem kész-ségével szembesülve és arra válaszolva tanulhatja a szeretetet, és emelkedhet ki a többi létező sorából. A mókus úgy ahogy ugrál a fák ágain, úgy ahogy a diót eszi, úgy ahogy a tobozokat hajigálja, kész és befejezett teremtmény, olyan amilyennek lennie kell. Az ember nem ilyen, még nincs kész, még változnia kell, hogy azzá váljon, akivé a Teremtő őt kigondolta, és a neki szánt küldetést elvégezze. E szükségszerűség legfőbb jelzői pont azok az említett hiányok, amelyeket mindannyian hordozunk, és amelyeket magunkban és egymásban is elfogadnunk, sőt tisztelnünk kell.)

A fájdalom határain

Meghaló világok szívének mélyére,
Utolsó sóhajtásukra sírva ki tekint?

Ki nem fél a hétfejű szörnnyel szembenézni?
Ki megy át a fájdalom határain?
Ki rajzolja költészetté a kínt?

Talentumok

Nyilvánvalóan elképzelésünk sincs arról, hogy milyen erők tapadnak bennünk, milyen lehetőségek kiaknázatlan forrásait hordozzuk magunkban. Az élet nevű folyamat pont azért dolgozik rajtunk, hogy ezeket a felszínre még nem került, nem "termelő" energiákat feltárja és munkára fogja. Beleegyezésünk ebbe a feltárásba messze nem csak személyes jelentőségű. Nem csupán a mi saját kis különbejáratú boldogságunk a tét (az egyébként se létezik), népek megmaradása vagy pusztulása, világok léte vagy nem léte múlhat azon, hogy odaadjuke magunkat erre a sok fájdalommal járó belénk marásra, vagy inkább őrízzük érintetlenségünket, és minden kincsünket magunkkal visszük megvalósulatlanságunk sírgödrébe.

Mi jöhet még?

Már annyiszor éreztem úgy, hogy "Te, jó ég, mi jöhet még!"
És mégis mindig jött valami.

3 groteszk

Magamért

Uram, ékes, behízelgő szóval,
Engem hiába köszönt ön,
Én magamért jöttem a földre,
És azért, ami belőlem mindenkié lehet...

Ez nem csak szimpla hívság, ez egyfajta életösztön


Buena Vista

Alakulnak majd a dolgok,
Mindenből lesz valami,
Kidolgozottabb eszmékről
Nem is akarok hallani

Az öröklétnek titka van,
Ám a nem-létezés tiszta,
Ha elindulsz valamerre:
Jó szelet, Buena Vista!


Oh, those Russians...

Bátor lesz a csinovnyik,
Ha a szeszt poharából issza,
Nem akarok repülőzni
Moszkváig oda-vissza

Álmos lesz a csinovnyik,
Ha a vodkába beleszürcsöl,
Hosszú életet nem vár,
Mert szívében a görcs öl

A szellemi társ

Ha szellemi társra lelsz, az egy dolgot biztosan elárul Rólad: fontosabb lett Számodra a valahová tartozás álbiztonsága, mint az, hogy a saját utadat járd. Ennyire egyszerű!

(Legyenek körülötted sokan, nagyon sokan, akiknek a gondolkodásából, életéből merítesz, akik hatással vannak Rád, de közben hordozd magadban a lángot, mely egyszerre világít és éget, hogy Te nem az általuk mondott szavak ismételgetésével válhatsz értékessé, hanem attól, hogy olyat mutatsz fel, amelyet eddig még soha senki.)

Nincs út

Vándor, nincs út előtted. Tőled, lépteid nyomán jön létre.

Antonio Machado

Nincs út, jól hallottad. Nincs! Nem is mondta senki, hogy van. Ha taposol, másnak lesz, ha nem taposol, nem lesz másnak se. Ennyire egyszerű! Te vagy az út, ha vállalod azt, aki magát útnak nevezte. Ha elhiszed, hogy egy vagy vele, ha elhiszed, hogy pontosan ugyanaz történik veled is, mint ami vele történt, ha megérted, hogy a tanítvány egy dekával sem különb Mesterénél. Akkor rendeződnek, járhatóvá válnak azok a területek, amelyeken áthaladsz, akkor életed áldást és üdvösséget terem az utánad jövők számára. Ha ezt nem teszed meg, akkor marad az áthatolhatatlan bozóttenger, Te pedig maradsz benne tisztázatlanul és megvalósulatlanul azzal a szomorú ténnyel együtt, hogy - bár sokat dolgoztál, és sokat fáradoztál - de Rád szabott küldetésből nem végesztél el semmit.

Nem szégyen

Senkinek sem kell szégyenkeznie azért, mert a múltjában olyan dolgok sokaságát fedezi fel, amelyeket azóta meghaladott. Szégyenkeznie annak kell, aki a múltjában semmi ilyet nem lát, hisz annak csak egyetlen egy magyarázata lehetséges: az illető semmit nem mozdult, és mindig ott van, ahol a kezdet kezdetén volt.

Meggondolásra javaslom 1.

Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, mint amelyikkel megteremtettük azokat.

Albert Schweitzer

(Egyetlen probléma sem oldható meg a saját síkján, amiből az következik, hogy minden probléma felhívás a következő létsík elérésére, áttörő, minőségi ugrás véghezvitelére.)

A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az ember fiának nincs hova fejét lehajtania

Az alkotó számára a legnagyobb kihívást az alkotás folyamatából való kilépés jelenti. Nagyon nehéz azt mondani, hogy akkor most nem foglalkozom vele tovább, és menjen, tűnjön el, ha az a sorsa. Nagyon nehéz önként elhagyni azt a biztonságot, amelyet a műhely konkrétsága ad, mégis végtelenül szükséges, hisz  anélkül az alkotás előbb-utóbb levegőtlenné, nehézzé, fáradttá válik. Nincs az életünknek egyetlen területe sem, amelyhez, mint házhoz, otthonhoz ragaszkodhatnánk, minden esetleges, mulandó, minden olyan, hogy ma még itt van, de holnap talán már nem lesz, és jobb, ha már ma, előre beletörődnünk abba, hogy ha valóban úgy alakul, akkor az a nemlét lesz a jó és helyénvaló következő állapot. Ha az ember nem akar megragadni, bebetonozódni egy adott síkon, nem akar statikussá, önzővé és egyre inkább maga körül bolyongóvá válni, ha akar mindig továbblépni, akar mind teljesebben belemenni a létezés teljességébe, a tűzbe, az izzásba, akkor egyszerűen nincs más lehetősége, mint elengedni mindent, amit ma a kezében tart, és őszinte kiváncsisággal, őszinte kalandvággyal várni, hogy mit hoz a holnap.

3x a félelemről

A félelem óriási energiákat tart lekötve, és aki a félelmet legyőzi, abban ezek az energiák mind felszabadulnak.

-------------------------------------------

Ha valaki igazán fél megtenni valamit, akkor számára hosszabb távon egyetlen megoldás létezik. Az, hogy megteszi mégis.

-------------------------------------------

Úgy nem segítesz senkin, hogy mesterségesen távol tartod tőle félelme tárgyát, mert azzal csak azt hangsúlyozod számára, hogy félelme jogos, meglapozott, vagyis a félelmet nem gyengíted, hanem erősíted benne. Azzal már inkább teszel jót, ha felépíted neki azt a teret, amelyben félelme tárgyához saját elhatározásából közel kerülhet, azt megérintheti, sőt a félelmetes helyzetet átélve szembesülhet azzal, hogy mennyire torz volt a kép, amelyet arról félelme korábban felvetített.