Majd ha olvad

Annak a hazugságnak, hogy a megoldásnak kívülről kell érkeznie millió arca van. Várunk segítséget a sámántól vagy a cár atyuskától kezdve a főnökünkön, az állam bácsin és az egyházunk papjain keresztül az Európai Únióig szinte mindenhonnan, és mindenkit utolsó gazembernek mondunk, ha a tőle elvárt segítség mégsem érkezik meg, kukkoljuk a gazdaság élénkülését, a terrorizmus visszaszorulását, a környezet pusztulásának megállítását, és a körmünket rágjuk, amikor ezekből nem látunk semmit sem magvalósulni, és mindeközben eszünkbe sem jut, hogy hányan várnak arra a segítségre, amelyet mi tudnánk adni nekik. Nem mondom, hogy a körülmények a legkedvezőbbek, de hát ki mondta egy szóval is, hogy azok lesznek. Ki mondta, hogy egy kész és jól berendezett állapotot fogunk kézhez kapnunk, amelyben már egyéb dolgunk se lesz, mint kényelmesen kinyújtózkodni, meg élvezkedni erőfeszítés nélkül? Mondta valaha is ezt bárki? Egyelőre még a földön élünk, és mennyország majd akkor lesz belőle, ha mi megteremtjük. Majd ha jön a kikelet, és kiolvadnak a jéggé fagyott szívek, mert mi a sajátunk melegségével kiolvasztjuk. Akkor majd lesz mennyország. Addig nem. Ennyire egyszerű és kár bonyolítani!