A király

A király, mint olyan, nem csupán egy meghaladott igazgatási forma első embere, hanem egy férfi őskép (archetípus) is. Aki nem hiszi, járjon utána, üssön fel egy mesekönyvet, olvasson el pár népmesét, és ha van egy kis érzékenysége, rögtön észre fogja venni, hogy a király karaktere milyen mély üzenetet rejt. A jóságos király puszta létével megadja népének az együvé tartozás biztos tudatát, ő a népet körülvevő jó és élhető szellemi erőtér fenntartója. Keveset beszél, de ha megszólal mégis, szava sokak lelkében visszhangra talál. Példát mutat, összefog, rendet tart, térben és időben gondozza az ország, a közösség kontinuitását, de leginkább jelen van, jó körülötte élni, nyugalom, szeretet árad belőle mindenkire. Na, ő az, akit a felvilágosodás és a haladás jegyében szépen kiszortíroztunk! Ő az, akire azt mondtuk, hogy többé nekünk már nem kell, mert a rendet teremtő, mindent összetartó és mindenkit szolgáló erős férfi hatalmánál fontosabb az egyenlőség, a szabadság, vagy inkább az, hogy mindenki bármit csinálhasson, illetve azt, amihez éppen kedvet érez. (Talán kár beszélni arról, hogy a trón nem bútor, mint ahogy a jogar sem használati tárgy, és a korona sem a ruházat kiegészítője. Ezek csupán szimbólumok, amelyek bemutatnak egy szellemi összefüggést, jeleznek, érzékeltetnek valamit a belső jellemzőből a tartalom és a forma összhangja által.) Úgy tűnik, mi már annyira fejlettnek érezzük magunkat, hogy az ősi szellemi hagyományokból feltörő alapüzenetek koncentrált megszemélyesítőinek szerepére, köszönjük szépen, de nem tartunk igényt.

Tényleg nem? Jó, tudom, voltak rossz királyok is. Főleg akkor, amikor a nép lelkében, vagy kollektív tudatában már megjelent a lázadás gonosz szelleme, és elkezdték királyaikat nem segíteni, hanem irigyül támadni. Az őskép és az intézmény közötti összhangon egy idő után súlyos repedések keletkeztek. De el kell dobnunk az előbbit is azért, mert az utóbbit emberi hatások érték? Nem gondolhatunk arra, hogy megértsünk, feltárjunk valamit a király szerep belső magjából, és amit találtunk, azt elhelyezzük szellemi útkereséseink távlataiba?

Korunk politikai vezetői mind torz király kivetítésekből táplálkoznak, népszerűségüket, a rájuk leadott szavazatokat, és a körülöttük kialakuló rajongást (majd a kegyvesztettségüket követő látványos zuhanást) az ősi királyképre visszaemlékező, és azután vágyódó embereknek köszönhetik. Egyik felünkkel úgy csinálunk, mintha nem akarnánk királyokat magunk körül, miközben másik felünk teremti őket folyamatosan mégis. Meg akarunk szabadulni tőlük, de valahogy mégsem megy... De hát hogyan is menne, hiszen olyan mélyen hordjuk magunkban ezt az Isten adta vágyat! Hogy legyen valaki, aki pont azt adja, mint amit a valódi királyok adtak, azt a védelmet, az erőnek azt a közelségét építi felénk, amelyikben lehet fejlődni, nőni, beérni, és egyeseknek esetleg még királlyá válni is! Annyira hozzánk tartozik ez a kívánságunk, hogy lehetetlen eltemetni, ugyanúgy, ahogy a többi mélyen bennünk gyökerező, ránk ősidők óta jellemző többi tendenciát, a bensőnkből feltörő egyéb esszenciális irányultságainkat sem lehet.

Bizonyos értelemben talán kényelmesebb, de szegényebb életet él az, aki nem engedi ezeket az elementáris belső szellemi indíttatásokat kibontakozni magában, aki az emberi lét legfontosabb, leglényegesebb felhajtóerőinek ellenszegül, illetve azok energiáit szanaszéjjel vezeti csak azért, hogy megkímélje magát az átalakulástól. Kedves Férfitársaim! Mint ahogy az aranykorban, most is meghívásotok van, hogy önmagatokat mind jobban megértve, vágyaitokat mind nemesebbé téve, tetteitekkel mind jobban szolgálva királyokká váljatok végül, vagy legalább növekedjetek felé. Létezik az a hierarchizált közeg, amelyben feladatotok tájékozódni, és a jó irányban egyre tovább jutni. Gyönyörű az egyenlőség eszméje, de ha valaki azt érti alatta, hogy már irányok sincsenek, akkor azt mondom, hogy az egyenlőség a végső nihil, a teljes megsemmisülés melegágya. Nem veszi észre senki, hogy mi lett ebből a nagy egyenlőségesdiből? Egy tagolatlan, irányultság és törekvés nélküli amorf, bármerre gyúrható tömegtársadalom. Kedves Férfitársaim! Meghívástok van arra, hogy ahová beléptek őt megszülessen a biztonság és a nyugalom érzése, és növekedjék a rend körülöttetek, tőletek mindenkiben. Meghívásotok van erre a hatalomra, ne féljetek tőle, a tiétek, bennetek van, neveljétek magatokban, hozzátok fel, és adjátok tovább akinek csak tudjátok!