A címzett eredeti nevét természetesen megváltoztattam...
Tudod, Ági, nem is lehet nagyon mást csinálni, mint kínlódni
vele egy életen át. Gyönyörű példát hoztál, és az az érzésem, hogy ezzel
még elleszel egy ideig, mint ahogy mindenki más is a hasonló
helyzeteivel. Mert az nem megoldás, hogy Téged zavar a meccs a TV-ben
(engem is zavarna), de lenyeled, viszont az sem megoldás, hogy kerek
perec kijelented a vacsora közbeni meccsnézés lehetetlenségét. Hiszen az
utóbbival megkötöd a másikat, illetve visszaélsz azzal, hogy a
kedvedért úgyis meg fogja tenni. Nem feltétlenül azért, mert annyira
szeret Téged, hanem azért, mert még nem szeret eléggé, és ezért inkább
elvállalja az elnyomott fél szerepét, hogy elkerüljön egy konfliktust,
viszont ezt nagy valószínűséggel még magának sem fogja bevallani, amitől
az egész leszáll a szíve mélyére, és onnantól kezdve egy olyan
időzített bombává válik, amelynek a robbanásán egyszer majd lehet
csodálkozni, illetve akkor majd nagyon el kell gondolkodni azon, hogy a
csodálkozás mellett lehet-e csinálni bármi mást is. Nem a levegőbe
beszélek, rettenetes tanulságok kárán tanultam meg valamit ebből, nekem
eddig már legalább két ilyen bomba robbant az életemben, én egy olyan
roncs ember vagyok, hogy arról Neked fogalmad sincs, mindazonáltal
teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy ezt az utat mindenkinek
magának kell végigjárnia, vagyis nem sok értelme van erről levelet írni.
Mégis azt mondom, próbálj minél több szabadságot adni azoknak, akikhez
közel sodor az élet. Gyönyörű a tékozló fiú példabeszéde, az atya
szeretete benne a példa, aki nagyon világosan látta, hogy mi fog
történni a fiával, de tudta mégis, hogy muszáj elengednie, mert amit az
ember nem a saját bőrén tanul meg, azt lényegében nem tanulja meg, és
aki mást állít az egyszerűen hazudik. Elengedni, de nem úgy, hogy semmi
közöm sincs hozzá, hanem úgy, hogy minden nap a határt kémlelem, hogy
jaj, jön-e már vissza, na, ez a művészet, illetve ez ér valamit, mert a
többi csak halandzsa. Annyira kéne mindannyiunknak ez a szabad szeretet,
amelyről annyit beszélnek, a virág, amelynek nem lehet kihajtogatni a
szirmait, a lepke, amelynek az átalakulását nem lehet siettetni, a
gyümölcs, amelyiket nem lehet infra lámpával idő előtt megérlelni, ha
ettél üvegházi paradicsomot és szántóföldit is, tudod, hogy miről
beszélek, ha ettél gyors érlelésű felvágottat és hagyományos érlelésűt
is, tudod, hogy miről beszélek, a természet tele van analógiákkal, csak
nem értjük meg, mert nem akarjuk megérteni, mert mi sem kaptuk meg ezt a
szabadságot, és ahelyett, hogy bevallanánk, hogy mennyire hiányzott és
hiányzik nekünk, inkább nekimegyünk a másiknak, amikor mi kerülünk a
legkisebb hatalmi pozícióba vele szemben, és máris elkezdjük rángatni,
hogy kicsit kompenzáljuk rajta azokat a régi sérüléseket, amelyeket mi
szenvedtünk el, ahelyett, hogy megbocsájtanánk mindenkinek, aki bántott
minket az ő saját sérülései nem feldogozottságából fakadó
viselkedésével. 53 éves vagyok, és csak az elmúlt években jutottam el
odáig, hogy világosan kimondjam, szüleim korlátozásai, és az én
nagyrészt természetes meghunyászkodásom előttük milyen rettenetes
fájdalmakat halmozott fel bennem, és ott van a húgom, aki tőlem teljesen
függetlenül jutott el a maga hasonló értelmű felismerésére szinte
ugyanakkor, amikor én. És ez nem azért lehetett így, mert a mi szüleink speciálisan zsarnokok voltak, most már világosan látom, hogy ugyanezeket a sérüléseket a gyerekek a családok túlnyomó többségében elszenvedik, mert a
gyermek gyenge, borzasztóan kiszolgáltatott helyzetben van a szüleivel szemben, és ezért behódol,
hiszen mi mást is tehetne, és a szülők ezzel kegyetlenül visszaélnek anélkül, hogy erről tulajdonképpen a legcsekélyebb fogalmuk lenne, hiszen az egész szinte teljesen tudat alatt játszódik le nem csak a gyerekben, hanem a szülőben is.
Igen, KEGYETLENÜL visszaélnek, és akkor még gyenge szót használtam... (Én is visszaéltem
vele számtalanszor.) Aztán jönnek a vallások, a különböző ideológiák
mozgalmai, akik ugyanilyen kegyetlenül viselkednek, és szereznek híveket
maguknak, mert képtelenek azt mondani, hogy Te, Teleki Ági, úgy
vagy valaki, ahogy a Jóisten megteremtett Téged, és lehet, hogy tudunk
Neked mondani Neked pár okosságot, de egyébként békén hagyunk, menj,
fedezd fel magadat, és a magad csodálatos összetettségét, amelyet Nálad
jobban soha senki sem fog megérteni, mert szeretünk és ezért
természetesen elengedünk Téged... Nem kell vasárnap misére menni, nem
kell gyónni, ezek lehetőségek, megadjuk Neked, ha akarod, de nem attól
leszel jó vagy rossz, hogy élsz-e velük vagy sem, hanem attól, hogy
mersz-e jelen lenni a saját életedben külső befolyásoltságok nélkül, a
kínálkozó fészekmelegségek hamis alkuit is elutasítva, és mersz-e menni a
személyes kibontakozásod útján, azon az úton, amely csak a Tiéd, és
senki másé.
Köszönöm az őszinte soraidat, nagyon
megható, hogy leírtad, most pedig menj, és fedezz fel mindent, főleg
magadat a sok sikerülő és a sok nem sikerülő dologban, legyen vacsora
meccs-csel és legyen meccs nélkül is kellő számban, illetve oldódjon meg
minden konfliktus köztetek a kölcsönös bizalom jegyében. Nem
feltétlenül hamar, de feltétlenül tisztán és tükör előtt is
vállalhatóan. Nem lesz könnyű életed, de az élet nem arra van, hogy
könnyű legyen, aki az ellenkezőjét hiszi, az - sajnos - félreért
mindent...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése