Mi emberek...

Mi emberek elég egyformák vagyunk, megdöbbentő, hogy mennyire, csak az a szint, ahol ez az egyformaság láthatóvá, tapinthatóvá válik nagyon mélyre van temetve bennünk, és nagyon-nagyon nehezen jutunk el oda. Mert ahhoz mindenkinek a maga személyes valóságát kéne vállalnia, és nem azokat a külső mechanizmusokat, amelyeket azért szedett magára, hogy ne kelljen szembesülnie saját belső szerencsétlenségével. Az élet legnehezebb váltása pont az a fordulat, amellyel az ember elvállalja a maga útját, egyedül neki szánt sorsát tudva, hogy ezzel adja a legtöbbet az őt körülvevő közösségnek is. Ez Ancsel Éva, amikor azt mondja, hogy "Felnőtt az, aki nem kér kegyelmet!", ez az, amit Hamvas Béla turbának nevez, ez Odüsszeusz utazása, ez Dante pokoljárása, ez Keresztes Szent Jánosnál a lélek sötét éjszakája, és ez Jézusnál az, hogy "Atyám a kezedbe ajánlom a lelkemet!" Lehetne sorolni sokáig a példákat, hiszen körülöttünk is számtalan felbukkan...