A gondolkodási rendszerek bűne

A zárt gondolkodási rendszerek visszatartják az embert attól, hogy bejárja és megismerje önmagát. Ez a legnagyobb bűnük, és emiatt nem is szabad túl sok figyelmet szentelni rájuk. Az igaz, hogy biztosítanak egy szellemi komfortérzetet, viszont ez az előnyös tulajdonságuk egyben legnagyobb veszélyük is, mert aki túlságosan ragaszkodik ehhez a komfortérzethez, az soha nem fog eljutni sorsdöntő emberi mélypontokig, és nem fog újjászületni az azokon való átégés által. Ugyanis újjászületni máshogy nem lehet, az embert túlontúl kemény anyagból faragták ahhoz, hogy az újjászületést pusztán valakinek a szép szeméért megtegye. Aki ragaszkodik a kijárt ösvényekhez, tulajdonképen csak a kívülről rátelepített programokat futtatja magán, soha nem fog eljutni élete mélységeihez és magasságaihoz, nem fog találkozni önmagával, a másik emberrel, a lét egészével, és nem fog eljutni azokhoz az átalakulásokig, amelyben valódi tartalmak tárulhatnának fel számára és mások számára is. Történelmünk e válságos időszakában nincs más alternatíva, mint a nyitás, az előítéletekhez, a tanultakhoz, a kívülről ránk rakódotthoz való ragaszkodásaink következetes lefokozása, illetve azok szerepének megértése, jó helyre sorolása, hogy feltárulhasson mindaz, amely kezdettől fogva létezik bennünk, és hív minket arra, hogy ne elégedjünk meg a már megismerttel, hanem új, bennünk lévő, de még letapadt erőket szabadítsunk fel, és állítsunk fejlődésünk szolgálatába.