Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa... Általában mindent elkövetünk azért, hogy ezeket a szavakat ne kelljen meghallani, és főleg ne kelljen megérteni, ugyanis Jézus e talán legmegrázóbb boldog mondása üstökösként hasít bele az éjszakánkba. Hiszen - paradox módon - pont a hagyományainkhoz, a vallásainkhoz, a gondolkodási rendszereinkhez, a szavainkhoz, a kifejezéseinkhez való ragaszkodásaink blokkolják bennünk azokat a pályákat, amelyeken haladva megérthetnénk hagyományaink, vallásaink, gondolkodási rendszereink, szavaink, kifejezéseink végső üzenetét. Hiszen amíg egy ég felé mutató ujjra szegezzük tekintetünket, addig az ég maga már nem fér bele a látómezőnkbe. Amíg kifejezésmódjainkat, formáinkat bálványozzuk, addig nem lesz elegendő érzékenységünk arra, hogy a személyessel, az önmagunkkal, a másik emberrel, a lét egészével való találkozást átéljük. Amíg nem válunk le a valamikor talán hasznos szerepet játszó, de mára már kiégett hordozórakétáinkról, amíg nem engedjük szélnek a valamikor talán repítő, de mára már kiürült, ballaszttá vált tartályokat, amíg félve kapaszkodunk beléjük, mert azt gondoljuk, hogy nélkülük hiábavalóak lennénk, addig csak egy káprázatba, egy hamis létstruktúrába leszünk bezárva, addig nem fognak a bennünk lévő falak leomlani, és nem részesülhetünk abból a tágas ölelésből, amellyel a mindenség már régóta szeretne megajándékozni minket.
Túl az óperencián,
Minden festett kék egen,
Túl a hazugságok tengerén
Mind ott leszünk, mint a régi képeken
(Anna and the barbies)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése