Az ember egyetlen dologtól fél... (levélrészlet)

Az ember egyetlen dologtól fél, attól, hogy egyszer majd el kell mennie innen. Minden félelem valójában halálfélelem, illetve arra megy vissza az oksági lánc. A "primitív" népeknél borzasztó fontos volt a férfivá avatás, amely nem egyszerű rítus volt, hanem - írd és mond - szembenézés, illetve szándékos szembenézetés a halál rettenetével. Akkor még világos volt sokak előtt, hogy hasznos, illetve valódi élete csak annak lesz, aki egy kicsit, egy ici-picit már kibékült saját mulandóságával, vagy legalábbis elindult e kibékülés útján. És világos volt az is, hogy erre a nagyon szükséges dologra senki sem szánja el magát könnyen, kell, hogy húsba vágó élmények vezessék el őt saját szakadékai peremére. Akkor még sokan tudták, hogy a pokoljárások is mennyire természetesen illeszkednek a létrend egészébe, sőt azt is tudták, hogy milyen nagy szükség van rájuk időnként. Mert az, aki nem száll le a sötét semmibe, csak káprázatokat gyárt magának, hogy azokkal a valóság e zavaró, de mégis letagadhatatlan, sőt nagyon fontos elemét maga elől eltakarja. Az ilyen ember nem képes elindulni, útjai bejáratlanságai pedig egyre nagyobb súllyal fogják nyomasztani, és az így kialakuló állapotokból gyakran tényleg a másokkal való háborúskodás a legegyszerűbb kivezető út, miközben nem meri észrevenni, hogy leginkább magával nincs kibékülve. Hiszen neki sem fog sikerülni az, ami eddig még senkinek sem sikerült, az emberi lét alapösszefüggéseit nem lehet meghágni: aki fél az áldozattól, az előbb-utóbb biztosan áldozattá válik...