Mert a versben túl sok fájdalom van,
Azt hittem, az írást, ha elhagyom,
A fájdalom megszűnhet nyomban.
Aztán rájöttem, hogy nem a versben,
Hanem bennem, magamban van a fájdalom,
És az akkor is fájdalom marad,
Ha a verset hozzá nem vállalom.
Még később azt vettem észre, hogy a fájdalom
Nm csak az enyém, inkább az ember része,
De tudja-e, akarja-e kimondani,
Beszélni róla elég merész-e?
Én tudok beszélni róla pár összecsengő szóval,
Lassan, türelmesen tanít rá a lélek,
Hogy megkönnyebbülj, ha olvasol...
Így talán én is többet érek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése