Egyre inkább múlik Rajtad is

Életünk kezdeti szakaszában rengeteg környezetünkben lévő zavar hatása rakódik ránk. Jó esetben egy idő után ezt elkezdjük halványan sejteni, és akkor talán elindulhat egy ellentétes folyamat, egy lassú tisztulás is. Senkinek sem kell sokat foglalkoznia saját múltjával azon túl, hogy az abból leszűrhető tanulságokat valóban tudatosítja magában. Senkinek sem feladata megítélni saját felelősségének fokát múltbeli tetteit illetően, viszont mindenkinek feladata eszmélésével párhuzamosan növekvő felelősségét egyre komolyabban vennie. A múlt úgy történt meg, ahogy történt, és következtében olyanok lettünk, amilyenek vagyunk. Mai eszünkkel visszanézve lehettünk volna sokkal jobbak is (ezt a szomorúságot hívjuk bűnbánatnak, és erre a fájdalomra feltétlenül szükség is van), viszont akkor, amikor azt a rosszat elkövettük, nem a mai eszünkkel gondolkodtunk, sőt a mai eszünk tulajdonképpen magában foglalja azokat a tapasztalatokat is, amelyekre a rossz elkövetése nélkül talán nem is tettünk volna szert. Jó tehát a szomorúság, mert anélkül nem éreznénk fejlődésünk szükségét, viszont ki kell egyensúlyoznia egy természetes bizakodásnak, amely sokkal inkább fordul a jövő, mint a múlt felé, és nyitottan, az újrakezdés vágyával eltelve várja, hogy beléphessen ajtaján. Jézus is ezt mondja, hisz a bűnös emberrel tulajdonképpen semmi problémája sincs mindaddig, amíg az a bűnös ember vállalja a neki szánt életfolyamatban való részvételt, vagyis azt teszi, ami az emberiség nagy megtérésében az őrá eső rész. Amit megtudtál már, azt éld Te is, amit még nem tudsz, azt pedig keresd! Időd véges, hamar múlik! Lehet, hogy már sok keserűség ért, de hogy számuk fokozódik-e, az egyre inkább múlik Rajtad is.