Ha valakinek ez a cím nem tetszik, akkor lehet nyugodtan Pokoljárás is. Hiszen a kettő majdnem ugyanaz, illetve úgy vélem, hogy nem is létezhet az egyik a másik nélkül. Egyébként meg nem az számít, hogy az ember éppen hol van, hanem az, hogy onnan, ahol van, akar-e tovább menni.
A tornász számára a korlát a gyakorlás, az erőkifejtés, az
elrugaszkodás, a szárnyalás eszköze. Mi lenne, ha mi is így tekintenénk
saját belső és az élethelyzeteinkben rejlő külső korlátokra, és nem csak
a megállító sorompókat látnánk bennük?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése