Nehezen boldogul az ember, az út előtte egyre szűkül,
Nem szeretni már túl jó, de szeretni még gyáva,
A kettő között őrlődik, borból vizet párol,
És illegeti magát, mint a páva
Nehezen boldogul az ember, próbálja megmagyarázni,
Persze, csak magának, mert más nem várja tőle,
Fázós őszi estéken kártyavárat épít,
S aztán nézi, hogy összedől-e
-------------------------------------------
Nehezen boldogul az ember, az út előtte szűkül,
Nem szeretni már túl jó, de szeretni még gyáva,
Ám e kettő között őrlődve, tisztul, érik, halad
S amíg körülötte a bástyák összeomlanak, ő egyszer csak,
Szinte észrevétlenül, szól egy jó szót, elkezd segíteni, szelíden szolgálni,
Egyre többet mosolyog, egyre több örömmel néz szét,
És az egészben talán az a legmeglepőbb,
Hogy közben nem szánt új árkot,
És nem húz fel új falat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése