Minden emberben zsigeri vágy él arra, hogy valamilyen bédekkere legyen az élethez, egy szabálygyűjteménye, amelyből mindent szépen kiolvashat, minden ember nagyon-nagyon szeretné, ha valaki pontról-pontra megmondaná neki, hogy mit kell, és mit nem szabad csinálnia. Kicsi korunk óta keressük magunk körül az ilyen fogódzókat, és ami már egy kicsit is annak tűnik, abba rögtön belekapaszkodunk. Ezért van az is, hogy általában tökéletesen félreértjük az olyan nagy szellemi tanítókat, mint amilyen például Jézus vagy Buddha volt. Azt várjuk tőlük, hogy megrajzoljanak számunkra egy koordinátarendszert, amelyhez igazodhatunk, amelyben mérhetővé tudjuk tenni magunkat, illetve tanításukra máris úgy tekintünk, mintha azzal egy ilyen koordináta rendszert írnának le. Pedig nem ezt tették, hiszen komoly ember ilyen önkényes lépést nem is tenne soha.
Az általános relativitáselmélet kimondja, hogy minden vonatkoztatási rendszer teljesen egyenrangú, és semmilyen alapunk sincs arra, hogy bármelyiket kitüntetettnek kezeljük. Einstein a fizikai valóságról beszél, de tanulsága a szellemi valóságra is gyönyörűen átvihető. A lét fontos mozzanata az, hogy mi emberek tökéletesen el vagyunk veszve a világmindenségben. Az a hely, ahol éppen tartózkodunk, semmilyen speciális megkülönböztetéssel nem rendelkezik, ugyanazok a törvények vonatkoznak ránk, mintha bárhol másutt lennénk. (Már az is megkapó és csodálatos, hogy az emberi élet nem a világmindenség egy különleges pontján, hanem egy teljesen átlagos galaxis egyik félreeső naprendszerében jött létre, valószínűleg azért, mert különleges pont a világmindenségben tulajdonképpen nincs is.)
Térjünk vissza ezután a szellemi tanítókhoz, vagy akár a tanításhoz magához. Miről szólnak a tanítók, és miről szól a tanítás tehát, ha nem a koordinátarendszer kijelöléséről? Ha folytatni akarom a fizikai analógiát, akkor azt mondhatom, hogy a tanítás az erőtér szerkezetéről szól. Azokról az összefüggésekről, amelyek koordinátarendszertől függetlenül mindenütt egyformán érvényesek. Arról, ami független a kultúrától, amely körülvesz minket, független attól a szellemi környezettől, amelyben felnőttünk, független minden történelmi és földrajzi esetlegességtől, amelybe beleszülettünk. Ha valaki ezekben a Tanításokban nem ezt a mindenben közöset látja, akkor az csak azt jelenti, hogy a tanítás lényegi magját még nem ragadta meg, akkor az azt jelenti, hogy megakadt bizonyos, külső, formai héjakon, vagyis még nem igazán érti azt, amiről szó van. Ez egyébként egyáltalán nem meglepő, hiszen a tanítás megértésében még mindnyájunknak nagyon fontos feladataink vannak. Meglepődni inkább azon lehet, ha valaki azt hiszi, hogy neki már nincsenek ilyen feladatai, mert ő már a teljes igazság birtokosa. Arra ugyanis egyetlen épeszű magyarázat van. Az illető fél továbbmenni az úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése