Mi mindent végigzuhantam már, hány falon,
Hány kőkemény lélekhatáron varázsoltam át magam érted,
Hamis egyensúlyokról leváló fényes káprázat foszlányok között
Repültem bele az éjszakába
Először még rettegtem tőle, de aztán már félni sem volt erőm,
Mert a semmi és a minden határán elkezdett tisztulni
A kép, a látás, a fájdalom és a fájdalom maró hiánya,
S e térben akkorát szédültem, hogy még mindig attól vagyok kába
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése