Érted tartom fel pusztuló magányomat,
És a fájdalom hiányát is Érted tűröm el,
Segíts hát azzá válni, aki mindig is voltam,
Ne menj el, ne hagyj el, ne létezz nélkülem!
Egyszer már kérdeztél, s én akkor szépen,
Nagyon-nagyon szépen válaszoltam
Érted mentem át ezer forró pusztán,
S míg a lélektörések délibábja játszott,
Jöttél velem szembe, valódi ott egyedül Te voltál,
Időt, borzasztó sok időt szakítottam ki Érted,
A létezés múló sodrában várok Rád azóta is,
S közben csak zúg, csak zúg a zsoltár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése