Nem magával a fejlődéssel van a baj, hanem annak az egysíkú, kiegyensúlyozatlan voltával. Mert van gazdasági fejlődés (még van egy kicsi, bár nem tudom, hogy meddig lesz, de eddig minden esetre volt), miközben egy csomó minden pusztul, illetve az egyensúlya borul. Pusztul a természeti, a szociális, a lelki környezet, pusztulnak a közösségek, pusztul a kultúra (nem egyik vagy másik ága, hanem a kultúra, a kultusz maga, illetve a rá való igény ki az emberekből), pusztul, sematizálódik, beszűkül, egyéni arculatait veszti a gondolkodás, pusztul a világlátások sokfélesége, minden egyformává válik, mindenütt ugyanazt lehet kapni, mindenütt ugyanaz az ideológia folyik a csapból, és még sorolhatnám, de nem teszem, mert ebből már értelmes ember tudja, hogy mire gondolok. Ez nem normális, mert a normális az lenne, ha minden területen egyformán menne végbe a fejlődés, vagy legalább úgy, hogy a fejlődés az egyik területen ne rombolja túlságosan a többi összetevőt.
A normális az lenne, ha hagynánk magunknak időt az újra, ha a bantu négernek nem kéne azt éreznie, hogy vagy megtanulja a számára tökéletesen idegen számítógépet püfölni, vagy esélye sincs arra, hogy bárki emberszámba vegye. Ha a "primitív" életmódot folytató közösségek számára hagynánk időt akklimatizálódni, és nem kéne szembenézniük egyik napról a másikra olyan kihívásokkal, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni, és szét is esnek tőlük azonnal. A normális az lenne, ha hagynánk időt magunknak, és akkor tüzelnénk el a kőolajat, amikor már tudjuk, hogy mit fogunk csinálni utána, vagyis ha majd elfogy. A normális az lenne, ha nem mondanánk például a szemünk előtt lezajló éghajlatváltozás című természeti katasztrófa kapcsán, hogy a reneszánszban is volt pestis járvány, mégis túlélte az emberiség valahogy, miközben nincs pénz megmenteni annak az eszkimó falunak a szigetét, mely a felmelegedés, illetve a későbbi és kevésbé mély átfagyás miatt folyamatosan csúszik bele a tengerbe (200 millió dollárra lenne szükség, vagyis minden felnőtt amerikainak egyet kéne beadnia). A normális az lenne, ha a Hon-Kongban élő kínai WC takarítónak lenne legalább annyi fizetése, hogy egy fél ágynál többet tudjon bérelni, ugyanis ők ilyen körülmények közt élnek, ketten vesznek ki egy ágyat, amíg az egyik dolgozik a másik alszik, és fordítva. A normális az lenne, ha Indiában a 12 éves gyerekeknek nem kéne karácsonyfa díszeket ragasztgatniuk napi 14 órában egy sötét pincében ahhoz, hogy a családjuk megéljen valahogy, olyan karácsonyfadíszeket, amelyekkel Európában majd gyönyörködni fognak bizonyos kicsit szerencsésebbek. És akkor most csak pár nagyon triviális példát mondtam, amelyek éppen eszembe jutottak, de ha szánnék rá öt percnél több időt, bármeddig folytathatnám. Ez fejlődés, de nem normális, nem kiegyensúlyozott, nem embernek való fejlődés, az egész tulajdonképpen nem más, mint bizonyos viszonylag könnyen megszerezhető erőforrások felélése, születik egy csodálatos technika, miközben elveszik minden személyes, mindenki uniformizált robot emberke lesz, mert másra nyilván nem is lesz képes, mert minden mást egyébként ki is öl belőle az életben maradás kényszere. Ez a fejlődés leginkább egy rákos burjánzásra hasonlít, sajnos, ez egy nagyon jó analógia, egy egysíkú, egy irányban kontrollálatlan növekedés, mely a test normális működését egyre lehetetlenebbé teszi, végül pedig kinyír minden valódi életfunkciót.
Sokakkal ellentétben azt hiszem, hogy a fent ábrázolt jelenségcsoport, illetve a fejlődésnek ez a rettenetesen torz és kegyetlen arca nem abszolút szükségszerűség. Nem kellett volna és nem kell ezt így csinálni, és annak hogy mégis így csináltuk és csináljuk, oka van, egész pontosan az ember, leginkább az európai ember, mert a többiben több természetes intelligencia szorult, és például nem szabadítottak ki olyan szellemeket mindenféle palackokból, amelyekkel utána már nem tudnak mit kezdeni.
Egyébként mindebben semmi meglepő sincs, nézz arra, amit valaki létrehozott, és máris megtudsz egy csomó mindent az alkotóról is. Külső világunk a belső kivetülése, fejlődésünk egyensúlytalansága az ember egyensúlytalanságából fakad. Ezért gondolom, hogy a jövő záloga az ember egyensúlya, ami most nagyon nincs, ezért írom le Neked is tízezerszer, hogy a tudás mellé oda kell tenni a nem tudást, a vágyak kielégítése mellé oda kell tenni a megtartóztatást, az öröm mellé oda kell tenni a fájdalmat, az erő mellé oda kell tenni a gyengeséget és a sebezhetőséget, a logikus mellé oda kell tenni a misztikusat, stb, stb, stb. Semmit nem kell elvenni abból, amit az ember ma birtokol, minden nagyon jó, de mindet ki kell egyensúlyozni a párjával.
Persze, nem intézményesen, paragrafusokkal, mert úgy nem lehet, hanem egy olyan élettel, amelyet látva egyre többen eszmélnének rá egy kicsit arra, hogy talán lehetne bizonyos dolgokat máshogy is csinálni, és hogy az talán jobb lenne. Ettől az ember nem kevesebb lenne, hanem több, és az, amit létrehoz szintén több lenne, illetve nem csak egy mérővel mérve bizonyulna többnek, hanem egyszerre sok dimenzióban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése