A mindenséggel mérd magad

Szolgálj, de a szó legtágasabb, legmélyebb értelmében, vagy inkább azt mondanám, a szolgálat szó értelmét állandóan tágítva és mélyítve magadban. Ne maradj meg egy vagy néhány koncepció szempontrendszerének szolgálatánál, mert az nem méltó Hozzád, nem méltó teremtményi mivoltodhoz. Semmilyen lehatárolás nem méltó Hozzád. Azért lettél, hogy állandóan úton légy a Lét teljessége felé. József Attila költészetének ezt a misztikus távlatát kevesen értjük, de erről nem ő tehet. Erről mi tehetünk, mert elfojtjuk magunkban azt a tágasságot, amely az ő számára egészen természetes és világos adottság volt. Izzani, benne lenni, lüktetni a Létben, a Lét minden piciny sejtjében, minden emberi lélekben, minden anyagban és minden szellemben, benne lenni minden történésben a vággyal, hogy mindent lássunk és mindent megtapasztaljunk, szeretni hideget, meleget, örömöt, szenvedést, sírást, nevetést, mindent, ami jön, és mindent, ami elmegy, mindennel megérkezni, és mindennel útnak indulni, szeretni és gyűlölni, sőt tudni, hogy a kettő majdnem ugyanaz, este meghalni, reggel újra megszületni, a világra mindig máshogy nézni, a világban mindig mást látni, bennünk van, ott van mindannyiunkban ez a törekvés, ez a gazdagság, csak nem engedjük kibontakozni, mert kényelmesebb egy szempontra rásűrűsödni, kényelmesebb egy talicskát tolni ezerrel, mint ezret egyszerre, kényelmesebb egy pici elméletbe burkolózni, és ott matatni, de nem jó, nem elég, nem emberséges, rengeteg energia marad letapadva, és borzasztó torzulások fakadnak így. Vigyázz, hogy mire fordítod a véges időt!