Nincsenek tanaim (levélrészlet)

Nincsenek tanaim, ahogy József Attilának se voltak, vagy ha volt is neki valami tanféle, azt meg tudta haladni minden nap, így vált szédítően nagy távlatú, tágas szívű költővé. Felejtsd el a tanokat, hagyd el őket, tegnap még jók voltak, de ma már csak gátolnak, lépj tovább, lépj mindig tovább! Minden életfok, bölcsesség adott koránál tovább nem tarthat, reménye se futja, legyen kész, hogy búcsúzzék s újra kezdjen mindig a szív, melyet az élet elhív, hogy szilárdan, fájdalom nélkül tudja megkötni bármikor egy új kötésünk... Teret tér után szelünk át lobogva ne legyen hazánk, hol szívesen laknánk, a világszellem nem bilincset rak ránk, feljebb akar emelni fokról-fokra. Alighogy elfogadtunk otthonunkul egy életkört, reánk telepszik a restség, csak aki kész, hogy felkel, s útnak indul, bénító nyűgöket csak az téphet szét. Ez Hesse, egy másik olyan ember, aki mert nagyon nagyot ölelni, bár ezt se sokan vették észre, mert egy kis bátorság ahhoz is kell, hogy az ember az ilyesmit egyáltalán észrevegye. Vagy az evangélium, vagy a Tao, vagy Szent Ágoston, amikor azt mondja, hogy ha érted, akkor az nem Isten. Vagy Dorka lányom, amikor azt mondja, hogy ha a kacsa nem tud úszni, akkor nem a víz a hülye. Vagy Plutarkhosz, amikor azt mondja, hogy amit elérünk belül, az megváltoztatja a világot kívül. Menj magad felé, menj mindenki felé, mert mindenkiben magadat találod meg, ne kapaszkodj a tanokba, a tanok halottak, semmire nem jók, Te vagy a válasz, a hetedik Te magad légy.