Egyik barátom már régóta igyekszik meggyőzni arról, hogy abban a helyzetben, amely most Magyarországon kialakult, politikai szerepvállalásra van szükség. Hogy olvasni kell az ellenzéki sajtót (illetve azt, ami maradt belőle), el kell járni tüntetni, és haragudni kell Orbán Viktorra. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor tevékenységének és megnyilatkozásainak millió pontja rendkívül rossz előérzeteket kelt bennem, nem hiszem, hogy ez lenne a dolgom, és azt sem hiszem, hogy csupán félelemből, lustaságból vagy közömbösségből kifolyólag gondolom másként. Azt elismerem, hogy a helyzet élesedik, tapintható a sok növekedő feszültség, és azt is elhiszem, hogy azok a válaszok, amelyek ilyen esetben valakiben megfogalmazódnak, nagyon személyesek, és abszolút értelemben nem is igazán minősíthetők. Mindenki annak alapján rak össze valamit magában, amije van neki, és senki sem vonható felelősségre az építőelemei vagy az eszköztára ilyen vagy olyan voltáért. A fiatalok különösen is hajlamosak arra, hogy higgyenek az egyszerű és radikális megoldásokban. Tegyék is, át kell esni mindenkinek azokon a tapasztalatokon, amelyek majd megtanítják őket arra, hogy a problémák, és ezért a megoldások is sokkal összetettebbek annál, mint amennyire az számukra most tűnik. Ezt tényleg mindenki a maga bőrén tanulja leginkább, elmondani szinte senkinek sem lehet. Meg hát van jó oldala is a radikalizmusnak, hisz felráz, szembesít, kimond, elgondolkodtat, van pozitív szerepe minden elégtelensége ellenére. Amitől azonban mindenkit óva intenék, az az egyensúly fontosságának az alul becslése. Durva helyzetekben ugyanis sokáig nem szokott történni semmi, utána viszont általában egyszerre borul minden. És amikor idáig fajul valami, akkor a józan észnek már kevés köze szokott lenni az események menetéhez, akkor szoktak jönni a nagyhatalmi törekvések, amelyek játszi könnyedséggel tologatják bábuikat a sakktábla 64 mezőjén, miközben ezrek, tízezrek, százezrek halhatnak meg a 64 mező bármelyikén. Ez után a kis bevezető után talán érthető, hogy az egyetlen linket tartalmazó mail-re, amit a barátom küldött nekem, mért válaszoltam úgy, ahogy. A link:
http://index.hu/kulfold/2015/03/09/anna_vollikok_terror_haza_nyemcov_putyin/
A válasz: Nagyon becsületesen végigolvastam az egész cikket, egyébként nem okozott nagy megerőltetést. Az egy teljesen normális dolog, hogy vannak ilyen reakciók. Még nagyon sok másféle reakció is van, illetve nincs, hisz ahány ember, annyi válasz. Természetesen nem állítom, hogy azok az erőfeszítések, amelyeket orosz ellenzéki politikusok tesznek, tökéletesen értelmetlenek, már csak azért sem, mert tökéletesen értelmetlen emberi élet nem létezik, mint ahogy tökéletesen értelmes sincs. Mindannyiunk életében rengeteg a hiábavalóság, sőt gyakran van az az érzésem, hogy az ember élete során tulajdonképpen csak nagyon kis hányadát tudja realizálni annak a potenciálnak, amely benne rejlik. Szóval, aki úgy érzi, hogy ez a dolga, hát tegye! Addig, amíg úgy érzi. Én személy szerint azt gondolom, hogy ennél fontosabb és termőbb távlatok is vannak, olyanok, amelyektől jobban tisztul a kép, és amelyektől többet növekszik az értés az emberek között. Hogy mi a bajom ezzel, azt már sokszor leírtam, és sok formában. Mindenkinek, aki ilyen aktivitásba fog, először nagyon meg kéne gondolnia sok olyan szempontot, amely általában fel sem merül benne. Hogy a gonosz erőknek való ellenszegülés valóban csak növeli a gonosz erejét, pl. Mert azt csinálja, és ez világosan látszik az emberiség sok ezer éves történelmén, de sokan nem hajlandók ezt figyelembe venni, mert olyan izgalmas dolog ellenállónak lenni, meg identitást is ad, és egy csomó lyukat betöm az ember életében. Legalábbis látszólag. Mert, amíg valaki Putyin ellen feszül, addig nem kell magával szembenéznie, meg a maga kis kudarcaival, a maga kis emberi nyomorúságával. Ezek a hősies dolgok erre mind nagyon jók, nézd meg ennek a lánynak a fotóit, csupa harc az arca, és lehet, hogy ez nagyon vonzó, de képes lesz-e valaha is gyönge, finom, nőies teremtéssé változni, és nem a harciasságával, hanem a bájával és a kedvességével "hódítani"? Mert, mint nőnek, az is dolga lenne. (Vagy az lenne a dolga igazán?) A hősiesség mögött nagyon sokszor nagyon komoly devianciák vannak, ettől az érzésemtől, sajnos, nem tudok megszabadulni. Persze, ez olyan értelemben nem baj, hogy más viselkedések jó részét is a devianciák határozzák meg, de olyan értelemben már igen, hogy istenként nézünk a forradalmárokra, miközben semmivel sem különbek bármelyikünknél. Amikor belehergeljük magunkat abba az illúzióba, hogy a problémák megoldásának létezik ilyen egyszerű módja, és felnézünk azokra, akik azt gyakorolják, akkor már bele is estünk egy leszűkítés csapdájába, és pont a bálványimádás bűnét követjük el, vagyis az egyetlen igazi bűnt. Nem létezik ilyen egyszerű megoldás, ez egy hamis illúzió, akik hisznek benne, azok általában nem hisznek másban. Az ellenállás szerepet játszik mindannyiunk életében, de ez a kérdés sokkal, sokkal összetettebb, mint amennyire azt az úgynevezett ellenállók bemutatják. Én is ellenálló vagyok, nagyon komolyan ellenállok bizonyos dolgoknak, és teszek vele annyi jót, mint Anna, és megérdemlek érte ugyanakkora tiszteletet, mint ő. Na, ezt szeretném látni Rajtad. És ha majd látom, akkor könnyű szívvel el foglak engedni a háborúba is. Mert addig nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése