Európa egész kimagaslóan teljesített a héten, az országok vezetői összeültek, és végre kitalálták, hogy mit is kéne kezdeni azzal a napi néhány ezer menekülttel, aki a nyár második fele óta folyamatosan özönlik a jó, öreg kontinensre. Eddig ugyanis fogalma se volt róla, az elmúlt két hónapban béna tipródáson, különböző anyázásokon, néhány vérszegény ad-hoc válságkezelési kísérleten és pár sztereotípiák mentén kitűzött mentőakción kívül lényegében semmi sem történt. Bezzeg most kimondtuk a tutit, innentől kezdve nem hagyjuk magunkat befolyásolni, és rendet teszünk a házunk táján, mint ahogy azt a mi Győzőnk kezdettől fogva gyakorolta a maga háza táján, és erősen javasolta másoknak is. Mostantól nagyon nehéz lesz bejutni Európába, csak azokat fogadjuk be, akiket muszáj, és őket is csak nagyon lassú és bonyolult módon, hogy a többségben lehetőleg fel se merüljön a Törökországból való továbbmenekülés gondolata. Hiszen mindenkinek az a jó, ha ott maradnak, hisz ott legalább muzulmánok között élhetnek, és nem kell a keresztény templomok tornyait bámulászniuk például... Hát, ez tényleg az empátia netovábbja!
Azért nekem vannak kételyeim, de azokról most nem akarok beszélni. Európa tényleg egy nagyon szép ország, ezt már többször leírtam. Nem voltam benne mindenütt, de jó pár helyen igen, és mindenütt ez volt a benyomásom. Ezt a sok szépséget pedig nyilván meg kell védeni, nem is tudom, hogy ki és miért gondol másra. Meg itt az emberek is olyan jók, szorgalmasan dolgoznak, gondosan kuporgatják a garast, sokan még templomba is járnak, igazán van bennük felelősségtudat, sokat köszönhet nekik az egész világ. A többi földrész pedig tele van rossz emberekkel, akik most a markukba kacarásznak azon, hogy mi mindent kínlódunk itt össze azért, hogy a jólét, amely nyilván azért jött létre nálunk, hogy innen kiindulva majd beborítsa az egész földet, egyelőre legalább a kiindulási területen megmaradjon.
Van egy olyan érzésem, hogy a háttérben olyan játszmák zajlanak, amelyekről nekünk elképzelésünk sincs, és valószínűleg nem is lesz soha. Mondjuk ez azért nem zavar különösebben, mert a játszmákba csak azokat lehet bevonni, akik bizonyos szabályok szerint viselkednek, vagyis aki nem akar bizonyos szabályok szerint viselkedni, az valahogy mindig kicsúszik az ölelő kezek szorításából. A recept tehát nagyon egyszerű, így szól: el kell hajítani minden receptet. Hát, ez azért elég szar! Mert erre még nem vagyunk felkészülve, ehhez még nagyon kicsik vagyunk. Kilépni a fedezékek otthonos berendezettségéből a nagy büdös semmibe, ez nem az, amire az ember lelke vágyik. Mert azt, hogy nem mennek körülöttünk jól a dolgok, valahogy még el tudjuk viselni, de azt, hogy ne is lehessen megmagyarázni a nem menést mások hibájából levezetve, szóval, azt nagyon nehezen nyeljük be. Ilyenkor minden létező ösztönünk tiltakozni kezd, és olyan hisztit vág le, hogy abba az ajtók és az ablakok is beleremegnek.
Az iskolában azt tanítják, hogy a fogalmazásoknak legyen mindig valamilyen következtetésük, tanulságuk, lezárásuk. Szerintem ez egy baromság! Minden olyanban, ami ér valamit, sokkal több a kérdés, a befejezetlenség, mint a konklúzió, a válasz. Európában is akkor vagyok boldog, ha több a kérdés, mint a válasz. Mert akkor formálódnak, alakulnak a dolgok, történik valami, van remény. Ha viszont valaki azt mondja, hogy "Nyet!", akkor nincs. Csak ennyit akartam mondani erről... Mindenkit üdvözlök, sok puszi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése