Kevesen hallják

Néhány hónapja, sőt talán már egy-két éve is rendszeresen írogatok arról, hogy a világ tisztább, kulturáltabb, civilizáltabb felének nem ártana pár kérdést feltennie magával kapcsolatban. Például azt, hogy valóban ő-e a világ tisztább, kulturáltabb és civilizáltabb fele. Volt egy kis profétikus éle ezeknek az írásoknak, de azt azért én sem gondoltam, hogy az említett kérdés ilyen gyorsan exponálódni fog egy olyan óriási problémában, mint a szír háború miatti menekült válság, illetve az egész fejlett világ tehetetlensége (benne az én saját tehetetlenségemmel) azzal szemben. Mert adva van egy kultúra, egy valamilyen szempontból elképesztően fejlett társadalom, amelyik egy másik szempontból nézve úgy viselkedik, mintha a világ alja lenne. Ha valaki végigolvassa az indexen akár csak egyetlen nap történéseinek beszámolóját, ha valaki mer csak egy egész picit belegondolni abba, hogy mit művelünk mi itt ezekkel az emberekkel, akkor érteni fogja, hogy miről beszélek. Ebben az általános seggre ülésben azért van pár fénypont, nekem például Ferenc pápa megnyilatkozásai a remény üde foltjait jelentik. Csak hát kevesen hallják meg, hiszen az ember mindig csak azt hallja meg a kívülről jövő beszédben, aminek a hallására belül már felkészült. Hát, akkor azt mondom, hogy készüljünk, mert ha továbbra is a fülünkön ülünk, és csak a mi kis belső nyavalyáinkon járatjuk az agyunkat úgy, mintha a világ másik fele nem is létezne, akkor majd a kövek fognak beszélni, és nem is nagyon sokára. Uff én beszóltam!