Ki ás ki kit? (levél)

Szavaimat ne vedd kinyilatkoztatásnak, mert arra nincs hatalmam, de ne tekintsd nagyon súlytalannak sem, hisz egy fél élet nem kevés kínlódása azért mögötte van. Úton járok, életem minden eseménye, minden hatása egy puzzle darab, és próbálom összerakni a képet, vagyis pont azt csinálom, amit a legtöbb ember.

Nagyon sokáig éltem rám rakódott elvárásrendszerek szorításában, amivel csak az a baj, hogy az ilyen alárendelődések pont a leglényegesebb összefüggések közül emelik ki az embert. Az elvárásrendszerek ugyanis mindig idő- és helyfüggőek, miközben az, ami valóban meghatároz minket, egyetemes és örök. És annak ellenére, hogy az idő- és helyfüggő rendszerek programjai neveltek fel minket, sőt nagyon erősen hatnak ránk még mindig, az ember dolga az örök felkutatása. Ez az élet minden lényeges területére igaz, a párkapcsolat is egyértelműen és hangsúlyosan ebbe a kategóriába tartozik. Az, ami közkézen forog a párkapcsolattal kapcsolatban, a férfiasság és a nőiesség lényegi tartalmát tulajdonképpen meg sem lebbenti.  Egzisztencia, anyagi és érzelmi biztonság, család, gyerekek, a nevelésük, az életbe indításuk, aztán egy kis unokázás, meg csendes öregkor, majd villany leó és vége. Ennyi lenne az, hogy férfinak és nőnek vagyunk teremtve? Létezik, illetve bizonyos körülmények megléte esetén létezhet ez is, persze, de ennél sokkal-sokkal mélyebb titkokat hordozunk.

Ákos mellékelt írásában (amelyet egészében is elolvasásra méltónak tartok, lásd alább) jó 15 éve nagyon megdöbbentett a piros betűs mondat, azóta viszont rengeteg olyan élmény ért, amely pontosan ugyanezt a hierarchiát sulykolja. Nagyon érdekes egyébként ez a hierarchia, mert teljesen más, mint az, amellyel legtöbbször találkozunk, és ezt főleg akkor fogjuk érzékelni, ha az említett mondatot egy kicsit közelebbről is megnézzük. A nő nézzen a férfira, a férfi nézzen az Istenre. Nem egymásra kéne nézniük inkább? Nagyon megdöbbentő, én is nagyon nehezen barátkoztam meg vele, de nem. Persze, egymásra is nézniük kell, de nem az az első és a legfontosabb. Abban a párkapcsolatban, amelyben a férfinak fontosabbá válik a nő az ő saját Isten keresésénél, Isten felé vezető útjánál, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a vágynál, mely őt a saját személyes szellemi valóságával való találkozásra indítja, a rolót le lehet húzni. Abban a párkapcsolatban ugyanis fel van borulva a rend, és abban sem a férfi, sem a nő nem fog tudni kibontakozni. Házat lehet építeni talán, családot lehet csinálni talán, egy ideig és sok szenvedés árán, de emberileg kibontakozni nem lehet. Sem a férfi, sem a nő nem fog benne fejlődni, és az egész valahogy be fog fuccsolni. Vagy válás lesz a vége, vagy nagy léthazugságokban való vegetálás, és nem tudom, hogy a kettő közül melyik a jobb.  A férfi és a nő kapcsolata ugyanis pont ugyanarra a polaritásra épül, mint amelyikre az Isten-ember kapcsolat, sőt az előbbi tulajdonképpen az utóbbi parabolájának is felfogható.

Kemény szavak, tudom, és nagyon idegenül hangzanak, de hosszas kutatásaim során arra jutottam, hogy erről nem a szavak, hanem mi magunk tehetünk, mert e szavaknál sokkal idegenebbek vagyunk ebben a világban. Hol vannak azok a férfiak, akik számára fontosabb a szellemi valóságukkal való találkozás, mint az anyagi komfortérzet és a jólét? Vagyis hol vannak a férfiak, a mindenre elszánt szegénylegények, lovagok, királyfik, akik el akartak menni a világ végére is, hogy kedvesüknek elhozzák a mindig termő ágat? Hol vannak a nagy kaliberű húzó emberek, akik nem rettennek meg egy kis erdei sötétségtől, akik tudják, hogy le kell győzniük a sárkányt (magukban), mert anélkül nem válnának méltóvá a szerelemre, sőt nem is tudnának kezdeni vele semmit? Hol vannak a férfiak, akiknek nem az jár az eszükben, hogy hányszor és mikor és minél hamarabb, hanem az, hogy dolguk van, és több annál, mint a kis kulipintyójuk felépítése, meg a kedvesük kiszolgálása, mert érteniük kell, hogy mi folyik körülöttük, és abban, ami körülöttük folyik meg kell találniuk azt a helyet (a Golgotát), ahol majd föláldozódnak. És hol vannak azok a királylányok, akik ezt felfogják és nem a családvágyukhoz akarnak egy házi szolgát, és a férfit például elengedik a háborúba (minden háború belül zajlik, a kinti csak a benti vetülete), mert tudják, hogy anélkül soha nem fog visszajönni, és egy percig sem lesznek boldogok, nem hogy addig, amíg meg nem halnak. Hol van a férfiasság és hol van a nőiesség? Hol vannak az úriemberek, akik küzdeni akarnak, és hol vannak a hölgyek, akik az isteni szépség hordozóivá akarnak válni, és valóban odaadni magukat a férfinak. Nem csak a testüket néha, hanem az egész életüket és mindig. Láttad az Ártatlanság korát, az a film gyönyörűen bemutatja, hogy milyen egy anti-férfi és egy anti-nő, és azt is, hogy mi lesz abból, ha egy anti-férfi és egy anti-nő találkozik. A baj csupán az, hogy én is nyakig benne voltam a magam kis anti-férfiasságában a fejem búbjáig, és azt sem tudom, hogy most mennyi látszik ki belőlem.

Az a civilizált világ, amelyben most élünk rengeteg jót tud felmutatni, például olyan orvosi beavatkozásokra van lehetőség, hogy az már majdnem Isten kísértés, de közben belül teljesen tönkre tett minket, az emberségünket porig alázta. (Illetve ez így kicsit megtévesztő, hiszen vígan megtehettük volna azt is, hogy nem alázódunk porrá, csak ahhoz még nem voltunk elég értelmesek.) Itt van egy világ, együtt kéne élni rajta valahogy, és közben a világ egyik fele évszázadok óta uralja a másik felét, és ezt mindenki normálisnak tartja, még csak fel sem tűnik senkinek, hogy mennyire lehetetlen dolgot csinálunk. Attól a létrendtől, amelyről a nagy szellemi tanítók szóltak, fényévekre távolodtunk, és közben a saját nemiségünkkel is teljesen elvesztettük a kapcsolatunkat. A férfiak nem tudnak mit kezdeni a nőkkel, a nők nem tudnak mit kezdeni a férfiakkal, mert egyik sem tud mit kezdeni magával. Sőt lassan már azt se tudjuk, hogy ki férfi, meg ki nő, annyira egybemosódik minden. ("Kedvenc" példám, a női piszoár, amelyet a női egyenjogúság jegyében találtak fel.) És a vicc az, hogy ebből az állapotból a nők, maguk nem lesznek képesek kimászni soha, mert az nem is az ő dolguk. Itt munka van, férfias munka, sárkányölés, rózsabokor irtás (Csipkerózsika), ásás. Ez nem a nő része! A nő része az, hogy ezt hagyja, és segítse, és ne uralni akarja a férfit, hanem nagyon szelíden és nagyon háttérből legyen ott, vele, mellette, és sugározzon rá vissza minden fényt azzal az érzékenységgel, és azzal a finomsággal, amellyel egyedül ő rendelkezik. És az a férfi, aki ezt megkapja, és közben végzi a saját dolgát, rendben lesz, és a rendje által olyan erőt, és olyan belső biztonságot fog nyújtani a kedvesének, amellyel semmilyen anyagi biztonság nem ér fel. A nő ezáltal tudja megkapni a legtöbbet, mert a nő számára ez a minden. Ez az én utam is, ebben a kemencében égek már nagyon régóta, de nem azért csinálom, mert égni akarok, hanem azért, mert nem akarom, hogy az életem egy idő- és helyfüggő esetlegességre menjen el, amelybe csak úgy belecsöppentem. A Minden érdekel, és az, hogy mit kell tennem az úton felé.

Persze ez az egész, nem egy "vissza a tiszta forráshoz" című nosztalgiázás, mert tudom, hogy az a sok modern dolog, amelyről azt mondom, hogy rengeteg ellentmondást hordoz, azért létezik, sőt a létezése nagyon is valóságos. Visszamenni ebből nem lehet, de nem is kell. Előre menni viszont kell, az minden ember kötelessége. Ha az írásaim, a gondolataim, az életem nem szalad előre, ha csak azt ismétlem végestelen végig, amit ez a kor szajkóz, akkor nem fogok nyomot hagyni a világon. Úgy pedig nem jó elmenni.

Nem tudom, mit tudsz kezdeni ezekkel a szavakkal, de az már nem az én dolgom. Van egy fontos könyv, amely elég jól felfejti ezeket a szálakat, de a világot (egyáltalán nem meglepő módon) annyira nem érdekli az abban leírt gondolatsor, hogy már nagyon sok éve nem adták ki, és antikváriumban is nagyon nehéz hozzájutni. Itt van nálam, most hozta vissza egy barátom, ha érdekel, lemásolom Neked. De csak akkor, ha jelzed, mert nyomulni nem akarok. Nagyon érzékeny, nyitott lelkületű lánynak ismertelek meg, azért is mertem mindezt így leírni. Sok szerencsét az élethez :-)!

Ákos említett írása az alábbi:

A hét parancsszó

Szeresd az Istent, teremtődet, égnek és Földnek urát. Tudd, hogy teremtmény vagy és legyél hálás, hogy itt lehetsz, szeretni mindeneket. Szíved a tömérdek szépségbe úgyis belészakad.

Ez a szeretet parancsszava.

Legyél gyenge és tűrj. Hatalmas erőd ettől növekszik. Soha ne mutasd, soha ne használd, soha ne pusztíts. Szabad vagy: emeld fel magad, emeld fel a Földet!

Ez az erő parancsszava.

Nincs megismerés. Nincs tökéletesség. De a megismerés és a tökéletesség vágya mindenkinek kötelező. Nincs találás, csak keresés van. De kutatni és tanulni kell: nyújtózni a Fény felé.

Ez a bölcsesség parancsszava.

Új és tiszta légy, minden nap: ne tűrd a bűnt és a mocskot. Számoltasd el magad. Ne emlékezz és ne felejts. Karnyújtásnyi körben felelős vagy a világért, önmagadért és önvalódért.

Ez az erény parancsszava.

Most kell élned. Most élned kell. Hited az ős­eredet gyökerén növekszik, ha hagyod. Hagyd hát. A Férfi az Istent keresse, a Nő az Istent kereső Férfit.

Ez a hit parancsszava.

Egyetlen igazság van. Nincsenek nézőpontok. Ne pazarold kiszabott idődet: tudván tudd a Teremtés törvényeit, és ne harcolj ellenük. Tanulj meg örülni korlátaidnak.

Ez az igazság parancsszava.

Szárnyalj szabadon: lázadj és élj. Keresd a szerelmet, serkentsd alkotásvágyadat. Ne félj semmitől. Menj el a szakadék széléig. Add magad, olvadj fel: teremts.

Ez a szerelem parancsszava.

A Hét Parancsszó egyetlen hanggá olvad össze: Szeress!