Egyformán elégtelen

A modernek nevezett szociáldemokrácia és a konzervatívnak mondott keresztény elvűség egyformán elégtelen arra, hogy az emberi lét összefüggéseire feltett kérdésekre kielégítő választ adjon. Ugyanúgy, ahogy például a zavaró, és cseppet sem elhanyagolható emberi tényező miatt sem a kommunizmus, sem a liberalizmus nem képes torzulás mentesen bemutatkozni és alapvető sorskérdéseket megválaszolni. Nincs ezen semmi csodálkozni való, hiszen minden ideológiai értelmezés héj, a felszínhez, a formaihoz közeli, a forma pedig soha nem válasz, választ csak a belső tartalomtól várhatunk, amely azonban még nincs kész, éppen most és velünk együtt jön létre, és emberélet drámáink tüzében, időnket és erőnket felemésztve ég át és születik meg, lép át a nem-létből a létezésbe. Minden emberi erőfeszítés hozzátesz valamit ehhez a születéshez, de nem irányultságával, formai konkrétságával, hanem azzal a belső törekvésével, amely az ember legmélyebb vágyából fakad, és amelynek formai kitörései már inkább esetlegességek, mint valódi szükségszerűségek következményei. Aki saját életének küzdelmét túl erősen köti egy formai hordozóhoz, az megnehezíti környezete számára üzenetének belső, tartalmi megértését, és a különböző formákban feltáruló ezerarcú valóság egy-szerűségének és nagyszerűségének érzékelését.