Rövid időn belül 3 mail is született ebben a témában.
Ítélőképességünk van egy nagyon pici talán, de kár rá
sok szót vesztegetni. Inkább intuícióink vannak, sejtéseink, nagyon halvány
érzéseink, folyton változó benyomásaink, amelyek állandó mérlegelést és
újragondolást kívánnak tőlünk. Van egy hullámzó, élő közeg, amely felhoz
magából egy csomó mindent, és abból a csomó mindenből bőven van olyan,
amelyik először rossznak tűnik, és aztán mégis jó lesz, miközben rengeteg
dolgot először jónak hiszünk, és utána rosszá változik, de a legtöbb
közülük mégis egyszerre hordoz magán mindenféle jegyeket, és lehetetlen
róluk egyszerű mérleget készíteni, mert annyira összetettek, az
értékelésük pedig annyira szempont függő lenne. Van ez a megfoghatatlan
sokszínű gazdagság, amelyben állandóan tűnnek fel újabb és újabb
gondolatok, és azok a gondolatok gyönyörűen inspirálnak minket újabb és
újabb felfedezésekre. Aki ebben a harsogó karneválban görcsösen keresi a
fix pontokat, az lemarad a lényegről, ami nem más mint az út, a távlat
bejárása, a lét mind teljesebb, egyre sokoldalúbb és a Teremtés rendje
szerint való megtapasztalása. Boldogok a lélekben szegények, boldogok azok,
akik szellemi nincstelenségben, formanehezékek nélkül mernek elindulni
életük zarándoklatára, boldogok, akik tudnak örülni a fájdalomnak is,
hiszen megértették már, hogy fájdalom nélkül öröm se létezhetne, boldogok
akik mernek eltávolodni, mert tudják hogy az a közeledés előfeltétele,
boldogok akik merik kilélegezni a levegőt, mert hisznek abban, hogy újat
tudnak belélegezni helyette, boldogok, akik képesek nem túl komolyan venni
magukat és az elveiket, boldogok, akikről leválnak a külső héjak, a
felszínes és sablonos ítéletek, boldogok azok, akik kibírják, hogy növekszik
bennük a tűz, és nem rettennek meg hőjétől, boldogok mert előbb utóbb
talán majd meglátják, sőt, plasztikusan átélik h minden egy. Megértik azt,
amit mi most még csak nagyon halványan remélünk, viszont az a nagyon
halvány remény is bőven elég az élethez, és bőven elég ahhoz h az ember
elinduljon és megpróbáljon szeretni.
Tudom, hogy ez zavaró és felkavaró, tudom, hogy az ember állandóan azt szeretné,
ha lenne valahol egy origó és három tengely, és mindent pontozni
lehetne: egy, kettő, három, sok... Tudom, és szeretném én is, mert én is
megrettenek a mérhetetlentől, én is megrettenek a nem rendszerezhetőtől,
de attól még az élet nem fog karámba vonulni, nem teszi meg nekem ezt a
szívességet, megmarad beláthatatlannak, határtalannak és végtelennek, és ha
ez nekem nem tetszik, és fanyalgok miatta, akkor majd kimegy és begyűjti a
koldusokat, a bénákat, a vakolat és a gyengénlátókat, a menyegző nem marad el legfeljebb
én nem leszek ott rajta.
Keresd a létezés magját, keresd a legszemélyesebb valóságot, keresd és
szolgáld magad legbensőbb lényegét. Ne elégedj meg kisebb távlattal, nem
azért jöttél a földre, hogy egy elkerített játszótér homokozójában éld le az
életed. Halld meg M. Dóra múlt héten már említett üzenetét halld meg h
mit mondott ez a beteg lány mielőtt elment volna: Azt mondta, hogy ismerd meg önmagadat és
utána te is békében távozhatsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése