Kórházi tapasztalatok

Úgy adódott, hogy a nyári balesetemet követő orvosi beavatkozások befejező fordulójára tegnap kellett visszamennem a kórházba, jövő héten pedig a fiam fog befeküdni egy szájsebészeti műtétre. A mostani bent tartózkodásom alig több, mint 24 órát tett ki, vagyis szinte említésre sem méltó, viszont az első, hosszabb periódussal együtt nézve azért nagyon sok új tapasztalatot szereztem, illetve szűrtem le. Bármennyire is furcsa ez egy 52 éves ember szájából, bizonyos "praktikákat" tudatosan kellett kidolgoznom és gyakorolnom ahhoz, hogy a kórházban töltött idő ne csupán egy nagy nehezen elviselt rossz élményként maradjon meg bennem. "Felfedezéseim" summáját ezúton szeretném megosztani mindazokkal, akik hasonló "kaland" előtt állnak, ideértve természetesen fiamat is. Hátha segítek vele valamennyit...

A kórházi dolgozóknak köszönj meg mindent, amit tesznek érted, még a legkisebb,  legegyszerűbb szolgálatot is. Különösen igaz ez arra az esetre, amikor kénytelenek Neked fizikai fájdalmat okozni.
Próbálj fegyelmezetten viselkedni, és próbáld nem elhagyni magadat, mert te, mint beteg, ezzel tudod a legjobban segíteni azokat, akik a gyógyulásodért dolgoznak. Ez nem fog teljesen sikerülni, de nem baj, a részeredmény is eredmény. Arra azonban vigyázz, hogy fegyelmezettséged ne váljon görcsös erőlködéssé vagy csinált hősködéssé. Ha valami fáj azt a helyzetnek megfelelően inkább el kell, mint el lehet mondani, sőt az egyéb negatív érzelmek, például a félelem finom jelzése is rokonszenvet együttérzést vált ki általában, amely neked esik jól, miközben a másiknak a bizalom, amellyel felé fordulsz. Gondolj mindig arra, hogy az orvos, a nővér is ugyanolyan ember, mint te, és neki is vannak problémái, amelyek lehet, hogy nagyobbak, mint a tieid, még akkor is, ha azok a problémák a te bajodhoz képest az adott helyzetben kevésbé relevánsak. Ne felejtsd el, hogy az ápolók alapvetően nem azért kapják a fizetésüket, hogy ajnározzanak téged, hanem azért, hogy ellássanak. Ami a szimpla ellátáson felül van, az bónusz, viszont az már rajtad is ugyanannyira múlik, mint rajtuk. Ha jó, emberi szót kapsz, akkor azt neked az esetlegesen sanyarúbb körülményeid ellenére is viszonoznod kell, ha Rád mosolyognak, Neked is meg kell próbálnod visszamosolyogni. Nem Te leszel a kórház legsúlyosabb betege sőt valószínű hogy még a kórteremé sem. Betegtársaiddal teremts tapintatos kontaktust, és ne felejtsd el, hogy a legtöbb beteg embernek jól esik, ha mások körülötte figyelmesen meghallgatják őket. Ha pedig konkrét segítséget is tudsz nekik nyújtani pár apró dologban, akkor az egészen különleges élmény lesz mindnyájatoknak. A kórház nem az a hely, ahová az emberek imádnak járni, de alkalmazkodó, hálás, türelmes és esetenként a humort sem mellőző magatartásunkkal sok olyan jót tudunk tenni, amelyek áldásos következményei az emberi kapcsolatok alap logikájából adódóan szinte azonnal visszaszállnak ránk magunkra is. Összefoglalva azt mondhatom, hogy a kórházi tartózkodás nem egy csapás, amit el kell szenvedni, hanem egy gyógyulási folyamat, amelyben Neked is tevőlegesen részt kell venned. Ha így állsz hozzá, sokkal könnyebb elviselni a fájdalmat is.