Megint kissé felindulva (levélrészlet)

Látom a formában reménykedő, a formára építő, a formában magának mulasztásaira és a tartalmi kérdésekig való el nem jutására igazolást kereső és ezért a formákhoz foggal-körömmel ragaszkodó, sőt a formáért bármilyen kegyetlenségre, a legnagyobb lelki nyugalommal megvetni, lenézni, akár ölni is képes ember abszurditását, megakadását, létből való kizökkenését. Látom magam előtt az izmusok harcosait, akik nem akarnak túllátni egyetlen valahogy rájuk tapadt vagy általuk kiválasztott és ezért számukra kedves, de egyébként teljesen önkényes leszűkítésen, és látom magam előtt e leszűkítések szörnyű következményeit, látom az erők, az energiák emiatt való szétforgácsolódását, a valódi lét folyamatos leépülését, a totális gyökértelenséget, minden virtuálissá válását, a virtuális szerelmet (amellyel pont annyi a baj, hogy lassan már csak színtiszta forma minden tartalom nélkül), látom a virtuális gyerekeket, akiket formákkal halmozunk el, meg izmusokkal, mert más olyan, amit adhatnánk, már nekünk magunknak sincs, és látom azt a poklot, ahová ezek a virtuális gyerekek a mi örökségünk birtokában, a mi széthúzásunkat, a mi tartalmatlan életünket, a mi homokra épült várainkat, a mi szűkmarkúságunkat látva és attól tökéletesen besülve és kiégve ezt a világot majd vinni fogják. Látom azt a poklot, és ismerős nagyon, mert magam is végigjártam, és nem akarok visszamenni oda, ahol egyszer már voltam. Nem akarok egyetlen formában sem bizakodni, és nem akarom azt sem, hogy bárki körülöttem formákban bizakodjék, vagy formákban való bizakodásra buzdítson másokat. Nem akarom sem megismételni, sem megismétlődni látni azokat a szörnyűségeket, amelyeket a legkülönfélébb hitelvek vonalán haladva szinte mindannyian elkövettünk, nem akarok horizontális síkon áthelyeződni akkor, amikor a Lét a mélységek és a magasságok bejárására hív. Nem akarok fészekmelegséget, óvó nyájat, kényeztető közösséget magam körül, nem akarom egy nem létező biztonság hamis érzetét, nem akarom megideologizálni a saját tehetetlenségemet, és nem akarok elfogadni semmilyen létrenddel ellentétes, valakinek a hatalmi törekvéséből fakadó könnyítés súlytalan ígéretét. Végig akarom küzdeni a saját életemet, a saját tehetetlenségemet, és köszönöm szépen, nem kell az, hogy más oldja meg helyettem a feladataimat, mert nem tudja, mint ahogy én sem tudom megoldani az övét...