Délben:
Az európaiság elég egzakt jelenség, még akkor is ha itt-ott elmosódnak a
határok, főleg azért, mert mostanra szinte teljesen globálissá
vált, és valamekkora szereppel szinte mindenhol feltűnik. Számomra az
alapellentmondás a gyakorlati hatékonysága, az egy irányban felmutatott óriási fejlődése és az agresszivitása illetve a
gőgje, beképzeltsége között húzódik. Persze az agresszivitás és a gőg nem csak az
európaiság jellemzője, de nem fér kétség ahhoz, hogy mi visszük a pálmát. Amit
már írtam is: az az "én vagyok az Isten" érzés, amellyel partra szálltunk a
primitív népek szigetein és kontinensein, és aztán az ő életükből, az ő
értékeikből jóformán semmit meg nem értve pillanatok alatt és nagyon
hatékonyan tönkre tettük őket. Csak azért mert mi tudunk, mert mi
civilizáltak vagyunk, meg szellemileg emelkedettek, mert nekünk nincs
szükségünk arra, hogy másoktól tanuljunk valamit És ezt a gőgöt azóta is pont
ugyanúgy hordozzuk, mint a gyarmatosítás hőskorában. Ne ezt senki más
nem csinálta így csak mi.
Este:
Délben nagyon kevés időm volt, de a lényeget egyébként leírtam akkor is,
immáron sokadszor. Egy olyan magabiztosságról beszélek az európai
civilizációval kapcsolatban, sőt a magabiztosság egy olyan
dicsőítéséről, amely rövid távon és bizonyos dimenziókban tényleg
beindított egy hatalmas növekedést, ez a fejlődés azonban mások kárára
zajlott és zajlik (meg a magunkéra is), és sem belső tartással, sem
lelki egyensúllyal, sem tudatossággal nincs lekövetve. Ezeknek az
aránytalanságoknak a hatása világosan látszik, megint az jön elő, amiről
már pár hete is leveleztünk, hogy egy piramis játékhoz hasonlatos
távlattalan és fenntarthatatlan modell szabályrendszereinek vonalán
tulajdonképpen rablógazdálkodást folytatunk, amelyben történelmi
léptékkel mérve szemvillanásnyi idő alatt égetünk fel millióféle könnyen
beváltható erőforrást a kőolajtól kezdve egészen az élhető és
emberséges mentális környezetig, miközben a rendszer tulajdonképpen
kicsúszik a kezünkből, sőt átveszi az irányítást felettünk. Ezek a
veszélyek minden civilizációban ott voltak, de vagy nem nőttek túl
bizonyos határokon, vagy túlnőttek bizonyos határokat, de aztán
összeomlás következett, amely maga alá temette az adott kultúrát, mielőtt világkatasztrófát
okozott volna. Azzal az "állhatatossággal", amellyel mi megőriztük és
dédelgettük ezeket a veszélyeket, rajtunk kívül senki más nem
büszkélkedhet. Mi ezekhez a veszélyekhez makacsul ragaszkodtunk, mi úgy
gondoltuk, hogy értünk a világ dolgaihoz, és előbb-utóbb majd mindent
legyőzünk. Mi nem tiszteltük a természet egyensúlyát, miközben a nálunk
hatszor "primitívebb" népek ösztönösen is és folyamatosan a természet
egyensúlyának tiszteletében éltek. Mi azt hittük, hogy bármit
megtehetünk, és semmit nem kell tanulnunk azoktól a vadászoktól, akik
még örömmel és magától értetődően az egész közösség számára hajtották és
ejtették el a zsákmányt, és fel sem merült bennük, hogy ne adjanak belőle mindenkinek. Mi azt hisszük, hogy tudunk élni, de elmentem
Taizébe, és láttam az afrikaiak táncát, és megértettem, hogy az ő 40
éves várható élettartamuk alatt, és az ő kis Isten háta mögötti
kunyhóikban élve lehet, hogy több valódi pillanatuk lesz, mint nekem, és
lehet, hogy boldogabbak lesznek, mint én, aki talán kétszer annyit
fogok élni üvegpalotákban, de az általuk élt vitalitásnak az árnyékával
sem. Nem akarok olcsó romantikát, nem akarok géprombolást, nem akarok világtól való szektás elvonulást, meg
egyáltalán nem akarok semmi formai meg forradalmi dolgot. Sehol sem minden
rózsaszín, mindenütt van rengeteg nyomorúság. (Főleg akkor, ha mi a
fehér emberek odavisszük, mert sok helyen akkor lett a nyomorúság,
amikor mi megjelentünk.) De más kultúrákban nincs az a gőg, és nincs az az elszálltság,
amely itt viszont kitéphetetlenül gazol, mint a parlagfű, mi pedig nem
akarunk tudomást venni róla, ha agyonvernek minket, akkor sem. Máshol
nincs az, hogy enyém a Föld nevű bolygó, és mindenki előre köszönjön,
mert én vagyok a civilizáció maga. Nincs ez a förtelmes beképzeltség, és
nincs az az agresszív világuralomra törés, amit mi 500 éve gyakorlunk.
Tudati változást szeretnék, és elsősorban a saját tudatomban, mert a rossz
reflexek csontig égtek mindnyájunkba, így aztán belém is. Tudati,
létállapotbeli átrendeződést! A szabadságért! Hogy tudjam, hogy mit csinálok,
hogy azt csináljam, amit valóban én akarok, legalábbis ebben a
dimenzióban (hiszen a szabadság is sok dimenziós). Hogy ne a közeg
belső, önszabályozó tréningjeinek a hatása alatt álljak, hanem legyen
egy tágasabb ölelésem, amelyben mindenki egyformán fontos. (Ez az, amit
az orosz kollégám, meg a háborújuk után már a szerb is nagyon világosan
lát. De van egy osztrák barátom. aki szintén. Nem kötődik helyhez az ilyesmi, de
Európában nehezebb találni ilyen embereket, mint Európán kívül, mert itt
egy ernyő terül ránk, a civilizáció "védőernyője", amely folyamatosan
újraépül a médiával, a közhangulattal, a közvéleménnyel, a
hagyományainkkal, az agyonjátszott sablonjainkkal, és még sorolhatnám,
hogy mi mindennel együtt.) Mindenki egyformán fontos, ehhez kétség se férhet,
minden szellemi hagyomány erről beszél. Mert szét se lehet választani
minket, nem tudni, hogy hol ér véget XY, és hol kezdődik Z. Mert mi emberek annyi szállal kapcsolódunk egymáshoz,
hogy azt soha senki nem fogja visszafejteni, mert abból épülünk fel, alakulunk, hogy látjuk, halljuk
egymást nap mint nap, egymástól tanulunk, egymással vívva erősödünk,
egymástól kapunk jót, rosszat, sérülést és gyógyítást, ételt, italt,
barátságot és szeremet, életet és halált, mindent. Ehhez nem kell
tájékozottság, meg nem kellenek elméletek, ehhez józan belátás kell, és
tudatosság, és szándék, hogy azt az időt akarjuk élni, amelyik éppen
van, és ne azt, amelyiket mindenki magának gyárt eszelősen, hogy nagy
legyen és legyőzhetetlen. És aztán hozzá az ideológiát is, hogy jó az
úgy!
Szeresd embertársadat, mint önmagadat! Vigyázat! Nem mennyiség vagy minőség
hangzik itt el, csak félreérthető a fordítás. Szeresd embertársadat önmagadként, tudva, hogy
ő is Te vagy! Mindenki Te vagy! És ne keress kibúvót, hogy ezt nem úgy
kell érteni. Úgy kell érteni, mert nem is lehet máshogy, és ahhoz kell
felnőni, és ahhoz való felnövésnél kevesebbel nem elégedhet meg senki
ember fia, vagyis Te se! Ha nagyon veszélyes, meg nagyon sokan vissza tudnak vele
élni, akkor se. Az az ő problémájuk, és nem a Tied! Számodra az az érdekes, hogy ez az
út, az egyetlen! És akkor otthon leszel a világban, bárhová is mész. Népek
hazája, nagy világ... Lehet, hogy Vörösmarty is európai ember volt?
Lehet, hogy nem véletlenül került bele Radnóti Nem tudhatom című egyik
legeurópaibb versébe Vörösmarty neve? Lehet, hogy Szabó Lőrinc is tudta, hogy hol
él, amikor a Hazám, keresztény Európa című versében azt írta, hogy "a gonoszok vére árán"? Pedig 1923-ban még
nem látszott, hogy a xxi. század elején gonosz arab öngyilkos merénylők
fognak majd szembesíteni minket azzal, hogy mi hoztuk létre, mi
tenyésztettük ki őket... Nem találok szavakat. Éjfélig tudnék írni
ezekről, vagy reggelig! De nincs időm. Meg nem is írni kell, hanem élni.
Az sokkal nehezebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése