Tudom, hogy irgalmatlanul nehéz,
Illetve inkább irgalmatlanul nehéznek tűnik,
Hogy a sebek kint lassan begyógyulnak,
Ám lüktetésük bent mégsem szűnik
Engedtelek, de látom, hogy nem tudsz elmenni tőlem,
Mint az oltó fájdalom úgy jársz hozzám vissza
Feszülő hártyákon át érkező szúrásként,
De nem baj! Sikolyomat a föld majd felissza
Költő lettem s csokoládét majszoló tudós
Neked találom fel a verseket, bizony!
A szívzörejek közt Érted hallgatózom,
S Érted foglalkoztat e különleges viszony
Hány verset kell még írnom, hogy megértsd világod,
S azt, hogy a tartalom, melyet magadban hordozol, valódi,
Hogy nem kell keresni rajta sem fogódzót, sem külső csillogást,
Mert belülről kell szépnek lennie, mert ez egy ilyen módi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése