Nekem szülőhazám... (levélrészlet)

Senki nem vágyakozik vissza a múltba, én meg pláne nem. Nincs visszaút, a folyamataink nem reverzibilisek, a forma demisztifikálása nem hozza el a tartalmat, leírtam a Charlie Hebdo karikaturistái, meg az összes forma forradalmár kapcsán. Amikor létállapotról beszélek, akkor nem életmódra gondolok, hanem egy olyan szembesülés eredményére, amely számot vet gyökerei torzulásával. Csak arra, másra nem! Hogy aztán az a szembesülés konkrétan miben nyilvánul meg, illetve hogy kinek mi a következő lépés, arról nem vagyok hajlandó beszélni, de még gondolkodni sem, mert egyáltalán nem érdekel, lévén, hogy semmi közöm sincs hozzá. Nem kell földműves szektát alapítani, nem kell kreálni anakronisztikus vagyonközösségeket sem, mert ezek magukban mind hiábavalóságok, illetve mind formák, amelyek tartalmi változás kiváltására tökéletesen alkalmatlanok. Éppen arról van szó, hogy a gondolkodásunk súlypontját a formai kísérletezgetések teljesen sziszifuszi erőfeszítéseiről át kell tennünk oda, ahol valódi helye van. Mért nem vagyok szabad? Milyen kötelékek tartanak fogva? Mért nem élem az életemet úgy, ahogy szeretném? Mitől félek? Mibe nőttem bele? Hol tettem kompromisszumokat? Hol csaptam be másokat vagy magam? Hol mentem el a könnyebb ellenállás irányába? Milyen megvezetéseknek hódoltam be? Ezekre a kérdésekre kell válasz, nem arra, hogy akkor most mihez kezdjünk. Ne kezdjünk semmihez, főleg ne együtt kényszeresen és falanszteresen! A Jóisten mentsen meg minket még ezer újabb hülye mozgalomtól, mentsen meg minket, de nagyon! A kérdésekre kell válaszolni, aztán a többi majd kirajzolódik gyönyörűen, illetve az ölünkbe fog hullni, mint a manna minden nap, ne aggódj! És hála Istennek mindenkinek más fog hullni, ez olyan biztos, mint az, hogy létezem. A kérdésekre kell válaszolni, de az összesre és nagyon becsületesen. Ezeken a kérdéseken végigmenni borzalmas fájdalom és megszégyenülés, de ha nem csinálod meg, akkor nem lesz csak egy vetülete az életednek, vagy maximum kettő-három, ha meg végigcsinálod, akkor minden ki fog nyílni, és meg fogod érteni azt is, hogy mi ez a rengeteg ellentmondás a mi kis gyilkos civilizációnk kapcsán. Mert jól tönkre teszünk másokat, aztán hullajtunk nekik egy kis alamizsnát, és utána meg örvendezünk, hogy milyen jó a mi fejlettségünk, mert így legalább meg tudjuk segíteni azokat, akiknek semmi szükségük nem lenne ránk, ha annak idején békén hagytuk volna őket. Ilyen rendű megvezetésekben élünk. Ekkora hazugságokban. Ilyen hazugságokat alkalmazol magadon, meg próbálsz alkalmazni rajtam is most. Nem bántalak, nehogy azt hidd, tudom, hogy ezek a hamisságok kegyetlenül megkötözik az embert, végigjártam én is, ismerős. De ha valaki a mennybe vágyik, akkor előtte végig kell járni a poklot is, ez olyan általános szabály, amely alól egyszerűen nem létezik kivétel. A világ abban a feszültségben él, amelyet mi programozunk rá 500 éve. Persze, van egy csomó részlet, meg körülmény, meg játszi könnyedséggel lehet terelni, de minek? Mi lesz attól jobb? Nem döntök meg semmit, sőt még valahogyan büszke is vagyok Európa összes műalkotására, egyet se fogok kidobni közülük, és egyetlen épületet sem fogok lerombolni. Csak tudni fogom, hogy miből lett. Tudni fogom, hogy hányan haltak meg érte, és ebben a tudásban az életem nem egy olcsó szórakozás lesz meg egy esztétikai élvezkedés lesz, hanem egy állandó, szenvedélyes keresés, hogy mivel szolgálhatom meg azt, amit kaptam, az adottságaimat és a lehetőségeimet hogyan forgathatnám vissza a lehető legjobban másokért, hogyan tehetek jóvá valamit abból, amit az őseim - akár az én javamra - elkövettek, és aminek az elkövetésére engem is kiválóan kioktattak. Mi baj van abban, hogy így nézek Európára, kinek ártok vele? Mért baj az, hogy nem akarom továbbhazudni  a sok hülye ideológiát? Mért baj az, hogy a merénylőben ugyanúgy áldozatot látok, mint abban, akit lelőtt? Mért baj az, hogy ki akarom emelni az embert a saját piszkából? Nem akarok hatalmat, nem akarok látványos sikereket, nem akarok semmi kézzel foghatót, a rendszert csak belülről néző, és ezért agymosásainak végtelenül kitett, az egyik csapdából a másikba büszkén, öntelten és vakon besétáló "felvilágosult" polgár szerencsétlenségét meglátó, a különböző eszmék és elméletek szorításából kiszabaduló, a formai leszűkítésekből fellélegző, boldogabb, saját személyes valóságukban gyökerező intenzív életet élő embereket és az ő tudati változásuk, útkeresésük számtalan gyümölcsét szeretném látni magam körül, és mindkettőből minél többet. Akárcsak Te!