Add el mindened, és kincsed lesz a mennyben (levélrészlet)

Nem kell védened tőlem a formákat, mert én nem támadom egyiket sem. Ha azt hiszed, hogy támadom, teljesen félreértesz, és még azt sem biztos, hogy egész jóhiszeműen, erre lejjebb még lesz egy célzás. Tudom, hogy magam is formák között élek, formákat használok, hogy kifejezzem a gondolataimat, de már a gondolat maga is sokszor forma, egy mélyebb valaminek a felszín felé vetődése, mondhatnám, hogy az anyagiasodás egyik fázisa. Tudom, hogy testünk a Szentlélek temploma, teljesen világos, hogy az anyagi realitások nélküli élet gyökértelen, amorf lebegés, amely legalábbis nem embernek való, teljesen világos az, hogy a szellem és az anyag találkozása a legtökéletesebb, és leghatalmasabb felizzás, ami a világon megtörténhet, sőt az is, hogy minden szerelmi együttlétben, minden férfi és nő egymáshoz érésben pontosan ennek a nagybetűs orgazmusnak az előszele lebben meg egy kicsit. Ezeket mind tudom, és mellette teljesen normális ember vagyok, testi vágyakkal, lakással, kerékpárral, ruhákkal, könyvekkel, CD-kel, jóformán csak formák vesznek körül, és mindegyiknek megvan a maga szerepe, és egyiket sem készülök kihajigálni az ablakon.

De... Vigyázz arra, hogy milyen viszonyba kerülsz a formákkal. Mert a formák nem arra valók, hogy kötődj hozzájuk, nem arra vannak, hogy megállítsanak az úton, nem arra vannak, hogy betakarják a látásodat, és ezt csak azért mondom, mert képesek rá. Mit mond Jézus a gazdag ifjúnak? Add el mindened, és kincsed lesz a mennyben. Lefordítsam? Abból a viszonyból, amellyel most a formáidhoz kapcsolódsz, lépj ki, mert akadályoznak téged. Nem rosszak a formák, de az a hited, hogy azok a tieid, és te rendelkezhetsz felettük, nem engedi meg neked, hogy továbblépj, egyedül amiatt állsz, mert egyébként tényleg nincs semmi baj veled. Ezt mondja Jézus, kristálytisztán, világosan le van írva. A formák gyönyörűek, ezt Jézus is tudja, amikor a rét liliomairól prédikál, Szent Ferenc is tudja, amikor a belemerül a természet gyönyörűségébe, viszont mi, emberek, amikor a formákra úgy nézünk, mintha az lenne a szellem, és aztán még meg is ideologizáljuk, hogy miért, mi, emberek ilyenkor kicsit defektesek vagyunk. A defektes ember nem akarja észrevenni magában ezt a torzulást, és ezért a szavaimat úgy interpretálja, mintha azok a formákról szólnának, pedig közük sincs hozzájuk, azok a szavak az emberről szólnak, aki nem képes normális viszonyba kerülni az őt körülvevő anyaggal, nem képes megérteni, hogy az anyag minden megjelenése mulandó, egyik sem kapaszkodni való korlát, mert ha egyet is megragadunk, pont a megragadásunkkal már el is vesztettünk mindent, amit abban  kaptunk. A szavaim az emberről szónak, mindannyiunkról, hisz egyelőre még mindannyian ilyen torzulások között élünk. Az emberről, aki a formában keresi a boldogulást, és megáll az úton egyiknél vagy másiknál, mert fél továbbmenni, és ettől aztán még a formák gazdagságától is megfosztja magát, mert többségükhöz el sem érkezik. Benne vagyok én is ebben a bajban, tiszta sor, nincs is is mit beszélni róla, viszont egy dolgot ne tegyünk: azért, mert ilyen sokan benne vagyunk, még ne hazudjuk normálisnak. Ha megtennénk a gazdag ifjú pártjára állnánk Jézussal szemben, mondván, hogy az utóbbinak minden bizonnyal túlzóak a kijelentései. Te a leveledben körülbelül ezt teszed, nyugodt körülmények között olvasd vissza, és látni fogod.

(Tartva magam ahhoz, hogy mástól jövő szavak nem kerülhetnek nyilvánosság elé, most sem teszem ide azt a levelet, amelyre a fenti bekezdésekkel válaszoltam, ám a figyelmes olvasó, főleg, ha az előző néhány bejegyzést is elolvasta, azért el tudja képzelni, hogy körülbelül mire reflektálhattam így.)