Nem a vallás rossz, ha nem az, ha valaki annak a ténynek, hogy ő vallásos túl nagy jelentőséget tulajdonít. Ugyanis ezzel a tulajdonítással blokkolja azokat az útjait, amelyek saját életének tartalmi mélységei felé vezetnének, és ennek általában nem kevés szomorú, legtöbbször tragikus következménye is lesz. Mindenkinek oda kéne eljutni, ahová Richard Rorh-nak, hogy a vallási állapotát huszadrangúnak tartsa. Mert az tényleg huszadrangú. Huszadrangú az, hogy Te vallásos vagy, és huszadrangú az, hogy én most pont kicsit más formavilág elemeivel építkezem. Ennek a jó arányrendszernek a kialakulása azért megy borzasztó nehezen, mert mindenki, MINDENKI(!!!) akarva-akaratlanul is felnagyítja a formáit, hogy a fájdalmasabb tartalmi jelentőségekkel ne kelljen szembenéznie. Ez nagyon jellemző mindannyiunkra. Most, utólag visszanyomozva, már nagyon jól látom saját életem azon pontjait, amikor lemondtam a tartalmi mélységek felé vezető úton a jó irányról, az egyszerűbb, formaibb pihengetésért, és látom, hogy ez hogyan függ össze azokkal a fájdalmakkal, és zavarokkal amelyeket magamnak és annyi sok embernek okoztam. A hatások, persze, kívülről jöttek, tehát az egész balhét nem viszem el, viszont az igaz, hogy én is belementem a buliba egy nagyobb lelki komfortérzet érdekében, pedig világosan le van írva, hogy boldogok a lelki szegények, csak én úgy tettem, mint aki ezt nem érti. Egyébként nem értettem, de ha nagyon megkapargatom, akkor azt kell mondanom, hogy egy kicsit azért érthettem volna. Na, hát, itt kezdődnek a bűnök, a bálványimádások, a lopok-csalok-hazuduk-paráználkodom semmi más, mint egyenes következmény innen, nem azokat kéne meggyónni, hanem magát a konspirációt. És nem a lopok-csalok-hazuduk-paráználkodom-mal kell szakítani, mert azokkal úgy sem lehet, amíg valaki a mélyben dédelget valamilyen szennyest. Erről tessék beszélni a templomokban!!! Nagyon egyszerű fenntartani a mostani rossz rendszert, lényeges kérdésekkel nem foglalkozunk, a hívekkel sztorizgatunk, a vulkánt megkérjük, hogy ne törjön ki és, ha véletlenül mégis kitört akkor széttárjuk a kezünket, hogy nahát, pedig mi olyan kedvesek voltunk hozzá! A bűnösöket meggyóntatjuk, ápolgatjuk önmarcangoló, önmegalázó ördögi köreiket, jól benne hagyjuk őket, mert addig legalább tejelnek, sőt felnéznek ránk, meg tisztelik az egész fene nagy építményt.
Bocsásd meg, kérlek, az érzelmi kitörést, nyilván felnagyítva fogalmaztam, nyilván nem ennyi az egész, de ez az oldal is ott van, és erről az oldalról soha senki nem szól. Illetve páran igen, de még mindig nagyon kevesen. Pedig, ha mi nem akkor majd a kövek fognak beszélni. Csak nem kéne megvárni! Fel kéne ébredni lassan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése