Letisztultságom hiányából,
emberi érésem befejezetlenségéből adódóan minden bizonnyal sok felesleges irritációt is okozok
Neked, egyáltalán nincs szándékomban értelmetlenül megbántanom Téged,
viszont kérlek, vedd figyelembe, hogy ha csak a kíméletet tartanám szem
előtt, mint mérőt, akkor nem tudnék Neked semmit se mondani, már
csak a téma jellegéből adódóan sem, hisz olyan területeken járunk,
amelyek mindenkiben,vagy legalábbis a legtöbb emberben nagy
érzékenységet váltanak ki. Pedig azt gondolom, hogy nagyon jó
ezekről a dolgokról levelezni, mert nagyon lényeges összefüggéseket
érintünk, és az itt szerzett tapasztalataink sok helyen
hasznosulhatnak. E rövid bevezető után szeretnék pár egyszerű mondatot
írni, mert többre most nincs időm.
1. Ahogy már a múltkor
is írtam, nem a formákról beszélgetünk, hanem arról a viszonyról,
amelyet az ember a formákkal fenntart. Ez egy nagy különbség. Lehet,
hogy rosszul indítottam az elején, lehet, hogy rögtön félrement
valami, ami most megnehezíti a beszélgetésünket, nem tudom, viszont
fontos nagyon, hogy a formák teljesen ártatlanok, és soha egyetlen szót
sem szóltam ellenük. A kulcsszó a Te leveledben is le van írva: a
kötődés, a formák számunkra túlságosan fontossá válása, a velük való
visszaélés, a velük való légiesen könnyed, elegendő kapcsolat helyett a
beléjük nehezedés, a Teljességre való törekvés helyett a formákkal való
megelégedés. Thomas Merton szavait idézem: A legnagyobb kísértés,amely
embert érhet az, hogy túl kevéssel beéri.
2. Egy szép
eszmébe ugyanúgy bele lehet szerelmesedni, mint egy tűzpiros ferrariba,
és ez sajnos egyáltalán nem ritka, sőt rettenetesen gyakori, viszont az ilyen
szerelemnek legtöbbször sokkal borzalmasabb következményei lesznek, mint
egy sportautó iránt táplált kötődésnek. (A gazdag ifjúhoz intézett
szavak egyáltalán nem csak vagyontárgyakról szólnak,sőt még azt is
megengedem magamnak, hogy azokról szólnak kevésbé.) Hogy mást ne
említsek, az összes vallásháború ilyen eszme- és formaszerelemből
robbant ki. Nem tudom összeszámolni, hány ember életét követelték már a
formák harcosainak hadjáratai (ide lehet venni minden ideológiát, nem csak a
hagyományos értelemben vett vallásokat, a kommunizmus is
behelyettesíthető, de az a demokrata demagógia, amelynek égisze alatt
az USA az egész világot éppen most bekebelezi, úgy szintén), és főleg azt nem tudom összeszámolni,
hogy milyen egyéb zavarok és szétcsúszások lettek ezekből a hamis
beállítottságokból. Azt el tudom képzelni,
hogy Te ebbe még nem gondoltál bele, egyébként rengeteg olyan
mechanizmus működik szerte a világban, amely ezekről a szembesülésekről
igyekszik elterelni a figyelmet, tehát nyilván nem egyszerű személyes
felelősségre gondolok Veled kapcsolatban, viszont azt állítani például, hogy
az eszme- és tanbeli túlterhelt kötődések ritkák, és elhanyagolható
következményekkel járnak, hát azt én nagyon merésznek gondolnám. Egy
másik bibliai helyen Jézus gyönyörűen vetíti fel a formákba való belenehezedés ellenpontját, amikor azt mondja, hogy Boldogok a lelki szegények... Ez nekem egyszer elementáris erővel ható felismerés volt, és nem először írom le Neked sem.
3. Hogy a forma mit tart meg, és mit nem,
arról lehetne beszélni sokat. Illetve megint nem a forma a baj, ha nem
az, ahogy bánunk,és az, amit kiiktatunk vele. A hagyományos
családmodellek összetartották a családokat egy jó darabig, és közben a
fedő alatt mindent elfelejtettünk, amit például a párkapcsolatokról
tudnunk kéne. Embermilliók állnak tehetetlenül és eszköztelenül
párkapcsolatukban azért, mert a hagyomány már nem válasz számukra (azt
már érzik, hogy a hagyomány, a forma nem elég), de más meg nincs, mert a
kiüresedett formákban a többi rég eltűnt, és most nekik kell újra
összerakni a semmiből, miközben a legkevésbé az egyházak tudnak segíteni
nekik, hiszen az egyházak pontosan a formák túlhangsúlyozásával már rég
kompromittálták magukat. Vagy legyen egy más, bár kapcsolódó téma. A
vallás védőernyője alatt felnövő, kiválasztottságot élvező gyermekekbe óhatatlanul beleszuggeráltuk azt az
ideát, hogy a forma majd megtartja őket,és ebben a hitükben alapvető
személyiségfejlődési lépcsőket hagytak ki szegények. Erre egy jó
példa én magam vagyok, de - sajnos - tudok mondani sok mást is. Ezek nagyon
szomorú,és nagyon ellentmondásos dolgok. Én úgy érzem, hogy a formákkal
való rossz viszonyunk nem megtart, hanem inkább elzár, izolál minket
attól a közegtől, amelyben a Valósággal találkozhatnánk, és amelyben a Valóság
valódi folyamatai formálhatnának minket. Nem a forma a baj, hanem az,
hogy a teljességet várjuk leszűkítéseinktől, ami totális ellentmondás.
Most
későn van, le kell feküdnöm, ráadásul ez nem az én számítógépem, és
nagyon nehéz rajta írni. Ha kell, folytatom majd később. Szeretlek, nem
bántani akarlak, és nem akarom bántani a vallásos embereket sem. Viszont
szeretnék tanulni a hibáimból, és szeretném, ha minél kevesebben
követnék el ugyanazokat a hibákat, amelyeket én elkövettem. Nagy zavarok vannak körülöttünk, és nagyon nagy munka mindent szépen rendbe
rakni, mert a rendrakás nem megy saját magunk igen fájdalmas feltárása
nélkül, de azzal, hogy szemfényvesztéseinket nem tisztázzuk, nem
szolgálunk senkit, sőt (talán) tudatunkon kívül, akár vallási formába
csomagolva is olyan dolgokat terjesztünk, amelyek az evangéliummal
homlokegyenest ellenkeznek. Ehhez a tisztázó, érlelő, feltáró tudatosuló
fejlődéshez keresek társakat, és jó lenne,ha segítenél benne. Ha
bezárod előttem a kapuidat, akkor máshoz fogok menni, ahhoz,aki érti,
vagy legalábbis akarja érteni ezt az egészet valamennyire.
-------------------------------
A formák valóban ártatlanok, értelmetlenség lenne felruházni azokat
negatív attribútumokkal, már csak azért is, mert az megtévesztő lenne, és elvonnánk vele a figyelmet a lényegről, tehát én is maximálisan ellene vagyok a
forma hibáztatásának. Belátom, hogy fogalmazásom megtévesztő lehetett, amikor
például a vallásról beszéltem, tűnhetett úgy hogy magáról a formáról
beszélek és arról teszek természetesen jogtalan kijelentéseket. Ez
viszont - ha tényleg így volt - csak rossz kifejezésmódból adódott, hisz egyébként
állandóan üzenem hogy ne formában keressük a torzulások okait, hanem
bennünk magunkban, valódi változások ugyanis csak az utóbbi eljárásból fakadnak. Ebben a kontextusban válik hangsúlyossá a formákkal kapcsolatos viszonyaink jelentősége is. A rossz oka nyilván belső
rendünk egyensúlyunk megbomlása miközben következménye is ugyanaz,
illetve a további borulás, vagyis tipikusan egy ördögi körrel van dolgunk,
amiből bármennyire is fájdalmas, ki kell lépni, mert egyszerűen nem
létezik más megoldás. Ezért mondta a gazdag ifjúnak Jézus azt, amit
mondott. Mert tudta nagyon jól, hogy a forma anyagi eszköz és nem tartalom, mert tudta nagyon jól, hogy borzasztó az, ha az ember egyensúlyvesztésének terében a formát
teszi a tartalom helyébe. Borzasztó, szó szerint borzasztó, mert az ilyen
kibillenések blokkolnak minden előremenetelt, sőt hosszabb távon óriási pusztításokat végeznek. Csak ezért nem hagyom, hogy e tanulságos
eset mellett elmenj, és annak üzenetét egy nagyjából Rajtad kívülinek
aposztrofált jelenségre korlátozd, mert nyakig benne vagy Te is, mint ahogy
mindannyian nyakig benne vagyunk, azok meg, akik azt hiszik, hogy ők nem, pont
e hetük miatt még sokkal inkább. Nem hiszem, hogy meg lehet úszni olcsóbban mint egy
nagy leszámolással, erről szólnak az életközépi pokoljárások is, a dantei
sűrű sötét erdők, amelyekben bizony el kell tévedni, el kell veszíteni az utat, ahhoz, hogy az ember megtalálhassa az úttalanságot, mert ha nem
teszi meg, az élete végéig benne marad a káprázatok és az illúziók
tengerében Ez a gazdag ifjú esetének egy valódibb és teljesebb olvasata. Szeretettel, ha hiszed ha nem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése