Civilizáció, ó!

Nagyra vagyunk azzal, hogy milyen csodálatos civilizációt építettünk fel magunk körül, bár én váltig azt érzem, helyesebb úgy fogalmazni, hogy egyszerűen belesodródtunk. Felszabadítottunk egy csomó embert, illetve azt hittük, hogy ezt tesszük, de közben mi magunk is szolgákká váltunk, mert a szabadságunkkal már képtelenek vagyunk bármit is kezdeni. Álmodtunk egy nagyot, azt álmodtuk, hogy mi vagyunk az Isten, és majd mindent szépen megoldunk. Tegye fel a kezét, aki nem ebben a káprázatban él még most is! Álmodtunk egy nagyot, és azt ami körülöttünk van, pont az álmaink terhelték meg olyan hatalmas ellentmondásokkal, hogy a körülöttünk lévő világ még soha nem volt ilyen sérülékeny és ilyen reménytelen állapotban. Ezt az álmot kéne elengedni, és rögtön egész más lenne minden. Beindulnának az áramlások a ma még blokkolt csatornákban, és bővizű folyók fakadnának a sivatagban, ahogy azt a civilizálatlan, csaknem nomád zsidó nép királya több ezer éve megénekelte Hol vagyunk hozzá képest. A technika szintjén előrébb, de a szellemi érettség tekintetében sehol.