Gondolkodtam a formai kontra tartalmi képben megjelenő
ellentétpáron. Számomra nem nagyon kétséges, hogy ez a kép lélegzik, sőt
sóhajtozik szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Kiindultunk egy
ősharmónia állapotból, amikor a forma és a tartalom tökéletes egységben
volt (édenkert), és a törvényszerű megbomlás (igen, az eredendő baj egy
törvényszerű megbomlás volt) ezt az egységet fokozatosan lerombolta. Ez a
folyamat elég világosan kivehető tendencia, a forma tartalomtól való
elszakadása az őstörés egyik legeklatánsabb megjelenése, amely odáig
vezetett, hogy a kettő napjainkra szinte teljesen különvált egymástól.
Ez egyáltalán nem csak a vallásban baj, hanem az élet minden területén.
Mindenütt óriási problémák fakadnak ebből a hasadásból, például a
legtöbb emberi kapcsolat roskadozik ilyen rendű terhek alatt. Persze,
ahol van egy kilégzés, ott előbb-utóbb van vagy lesz egy visszaáramlás
is. Ebben a visszaáramlásban, amely a megbomlott egység helyreállításán
fáradozik, én úgy gondolom, kulcsfontosságú a tartalmi és a formai
funkció közti jó szétválasztás és súlyozás. Manapság olyan súlyokat
helyeztünk a tartalom nélkül maradt formákra, amilyeneket azok nem
bírnak el, mert soha nem is volt dolguk elbírniuk. A homokra épített vár
esete ez a sziklára való építkezés helyett. Egy szellemi
tartalom nélkül maradt forma egyszerűen képtelen a mélyben feszülő,
rettenetes erejű tartalmi ellentmondások harcának megfékezésére. Ez
nagyon jól látszik azon, ahogy én próbáltam Krisztinát szelídíteni. Mit
csináltam? Mondtam neki szépeket. Most már látom, hogy ez körülbelül
olyan, mint amikor egy vulkánnak próbál szépeket mondani az ember, és
utána azt várja, hogy az a vulkán a sok szép mondás hatására elálljon a
kitörési szándékától. Ne vedd zokon, hiszen megint a saját példámat
említettem először, de mindannyian ugyanezt csináljuk. Jönnek a híveink a
templomainkba, elmesélgetünk nekik pár sztorit, aztán csodálkozunk,
hogy akkora bajok következnek be, akkora tragédiák történnek, és akkora
ellentmondások maradnak feloldatlanul, hogy hanyatt esnek tőlük. Nem a
vallással van a baj, hanem az emberrel, aki meglovagolja a formákat,
mert az sokkal egyszerűbb, mint megváltozni. Nincs ember, akire ez ne
lenne igaz, mindannyian ebben szenvedünk, a vallások tanítóinak csak
azért kéne különösen is figyelniük erre, mert a helyzetük olyan, hogy
rossz irányba is nagyon könnyen tudnak hatni (az emberek spirituális
érzékenysége miatt "hatalom" van a kezükben). Nem szépeket kell mondani,
hanem ujjá kell születni, mint ahogy a bábból pillangó lesz, igaz, ez utóbbi egy cseppet nehezebb.
Teljesen értem, amikor azt írod,
hogy földi ember vagy, és emiatt szükséged van a formákra, ahogy például
szükséged van a testedre is. Szerintem ez egy nagyon jó meglátás, sőt,
azt mondom, hogy valóban egy nagyon fontos szempontra világít rá,
amelyet nem lehet elhanyagolni, erről majd írok lejjebb. Tényleg nagyon
éhezzük mindannyian a formai dolgokat, és rettenetesen nehezen válunk
meg tőlük. Ez a tulajdonságunk mélyen érthető, sőt megérthető, és miután
mindannyian egyformán hordozzuk, nem is kell egymást kárhoztatnunk
miatta. Viszont egy dolgot nem szabad elfelejteni, azt, hogy a tendencia
azért mégiscsak a tartalmivá válás felé mutat. A mi saját kis életünk
szintjén, és az összemberiség egész sorsának tekintetében is. Vagyis van
egy folyamat, amelyikkel így-úgy mindannyiunknak együtt kell mennünk.
Nekem is, amikor Krisztináról gondolkodom, és Neked is, amikor a saját életed földi formáiról gondolkodsz. Nem tudom, hogy enyém lesz-e Krisztina, nem
tudom, hogy Tiéd lesz-e az, amit Te akarsz, de azt tudom, hogy ha ezek a
kérdések nem válnak szépen lassan egyre jelentéktelenebbé az életünkben,
akkor valami hallatlanul lényeges sikkad el.
És akkor most
jöjjön a Te szempontod, amely tényleg nagyon tanulságos. Mert a
tartalmivá válás, ahogy azt fent írtam, egy rettenetesen fontos
tendencia, azt azonban nem az ember csinálja (gerjeszti), ő csak -
ideális esetben - belekapcsolódik és követi, elsősorban saját maga
átalakulásával. Ezt egyáltalán nem szabad elfelejteni. Egy falusi öreg
néni népies, babonás vallásossága tűnhet nagyon tartalmatlannak, de
azért ezt így direktben nem biztos, hogy elkezdeném magyarázni neki. A
formátlanítás nem lehet egy ember saját személyes törekvése, jöhet
belülről, jöhet helyzetekből, intuíciókból, de úgy nem, hogy én akkor
most foglalkozásszerűen formátlanítok. Ezek a dolgok nagyon személyesek,
nagyon nehéz megjósolni, hogy ki mennyit bír elviselni belőlük,
érzékenység függő, a rá való fogékonyság nem egyértelmű, és azoknak is
élniük kell valahogy, akik ma még jobban ragaszkodnak a sémáikhoz.
(Egyébként csak a nagyon éles helyzetek döntik el, hogy ki mennyire,
mert az összes többi csak szájalás). Richard Rohr, Anthony De Mello és
más hasonló szerzők könyveit nem osztogatom fűnek-fának, csak annak adom
oda vagy javaslom, akit egyrészt nagyon jól ismerek, másrészt akin azt
érzem, hogy az élete természetes alakulása már elvitte őt egy kritikus
pontra, ahol körülményeiből és/vagy személyes belső érzékenységéből
adódóan már nyitottá vált rájuk tulajdonképpen. Tehát, nagyon köszönöm,
amit mondtál, látod beépítettem a "dolgozatomba".
(A bejegyzés változatban szereplő női név kitaláció, mert a valódi személynevet ilyen nyilvánosság előtt nem kívánom megemlíteni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése